Vágólapra másolva!
Gellei Imre a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a péntek esti edzés után kihirdette kezdőcsapatát a lengyelek elleni szombati Európa-bajnoki selejtezőre.

A csapat: Király Gábor (Hertha BSC, 45 válogatottság/0 gól) - Bódog Tamás (Mainz, 4/0), Dragóner Attila (Ferencváros, 23/0), Juhár Tamás (Újpest FC, 19/0) - Lipcsei Péter (Ferencváros, 51/1), Böőr Zoltán (Debreceni VSC-MegaForce, 14/1), Lisztes Krisztián (Werder Bremen, 45/8), Dárdai Pál (Hertha BSC, 38/3), Füzi Ákos (MTK FC, 10/0) - Szabics Imre (VfB Stuttgart, 5/5), Fehér Miklós (Benfica, 24/7).

"Ez lesz az igazán sorsdöntő találkozó, pedig a közvélemény korábban már több összecsapásról így vélekedett. Tovább nem lehet titkolózni, szombaton 17 órakor a spanyol játékvezető sípjelére elkezdődik az összecsapás" - mondta a szakvezető, a Puskás Ferenc stadionban tartott sajtótájékoztatón. "Sajnálom, hogy Fehér Csaba és Lőw Zsolt sérülés miatt nem játszhat, őket azonos játéktudású futballisták helyettesítik. Az is örömteli, hogy jól állunk a csatárok tekintetében, hiszen a kispadon kezdő Gera Zoltán és Kenesei Krisztián is képes arra, hogy egymaga változtasson a játék menetén, s helyzetbe kerüljön. Mivel csak a győzelem az üdvözítő eredmény, így gyorsan labdát akarunk szerezni és folyamatosan támadni szeretnénk.

A szövetségi kapitány visszaengedte klubjába, az Újpest FC-be Kovács Zoltánt, így szombaton nyolc cserejátékos ül majd a kispadra. "A stockholmi találkozó eredményével nem akarunk foglalkozni a mi mérkőzésünk alatt, hiszen igazi presztízscsata vár ránk. Mindenkitől tökéletes összpontosítást várok, ezt többször elmondtam játékosaimnak is."

Pawel Janas, a lengyel válogatott szövetségi kapitánya nagyszerű mérkőzést vár szombaton. "A szurkolók biztosan jól szórakoznak majd, mert mindkét csapatnak támadnia kell" - jegyezte meg a szakvezető. "Sajnos a felkészülésünk során voltak gondjaink, s még mindig nem tudom biztosan, hogy kire számíthatok a találkozón. Remélem, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó három kulcsemberem vállalni tudja a szereplést."

Janas gondjait a védő Jacek Bak, a középpályás Jacek Krzynówek és a csatár Maciej Zurawski egészségi állapota jelenti. "A csoport másik mérkőzésével csak a lefújás után akarunk foglalkozni, remélem lesz értelme. Ha nem nyerünk, akkor teljesen mindegy, hogy Stockholmban milyen eredménnyel zárul a svéd-lett összecsapás."

A szövetségi kapitány csak a szombati ebéd után hirdeti ki kezdőcsapatát, de a lengyel újságírók egybehangzó véleménye szerint a következő együttes lép pályára: Jerzy Dudek (Liverpool FC, 33/0) - Tomasz Klos (FC Köln, 44/2), Jacek Bak (RC Lens, 48/1), Tomasz Rzasa (Partizan Beograd, 11/1) - Michal Zewlakow (Anderlecht, 34/1), Radoslaw Sobolewski (Groclin Grodzisk Wielkopolski, 3/1), Sebastian Mila (Groclin Grodzisk Wielkopolski, 1/0), Miroslaw Szymkowiak (Wisla Kraków, 11/2), Jacek Krzynówek (1. FC Nürnberg, 33/3), vagy Kamil Kosowski (1. FC Kaiserslautern, 17/1) - Grzegorz Rasiak (Groclin Grodzisk Wielkopolski, 3/1), Maciej Zurawski (Wisla Kraków, 23/4), vagy Andrzej Niedzielan (Groclin Grodzisk Wielkopolski, 3/1).