Vágólapra másolva!
Szombaton húsz találkozóval befejeződik a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők csoportköre, amely után kiderült, melyik tíz csapat jut ki egyenes ágon a 2004-es portugáliai kontinensviadalra s mely válogatottak vívhatnak novemberben pótselejtezőt a fennmaradó öt helyért. Ami már biztos: Franciaország, Csehország, Svédország és Bulgária Eb-résztvevő. Magyarország csak győzelemmel reménykedhet a második hely elérésében.

Az 1. csoportban minden eldőlt már: Franciaország magabiztosan és százszázalékosan első, de nem fenyegeti semmi sem Szlovénia második pozícióját. Az utolsó fordulóbeli Franciaország-Izrael és Ciprus-Szlovénia mérkőzés már inkább nyűg, mint szórakozás a zsúfolt programban.

Óriási lehetőség előtt áll Bosznia-Hercegovina válogatottja, amely a 2. csoportban a körbeveréseknek köszönhetően ki-ki mérkőzésen fogadja a dánokat. Ha nyernek Szalihamidzsicsék, akkor csoportelsőként jutnak a kontinensviadalra, s Dánia játszik pótselejtezőt, minden más eredmény esetén a skandinávok jutnak ki Portugáliába. Ha így történik, akkor az erőviszonyokat figyelembe véve minden bizonnyal Norvégiáé lesz a második hely, Solskjaeréknak ehhez a nulla pontos Luxemborgot kell legyőzniük hazai pályán. Ha nem sikerül, akkor a románok selejtezhetnek, ez a verzió azonban vaskos meglepetésnek számítana, akárcsak a bosnyákok hazai sikere.

"Készen állunk a csodára, amikor elkezdődött a selejtezősorozat, nem is álmodhattunk Portugáliáról. Most kézzel fogható közelségbe került mindez. Fiatal csapatunk sok tapasztalatot szerzett eddig, kis szerencsével hasznosíthatjuk is ezt" - nyilatkozta Bosznia-Hercegovina szövetségi kapitánya, Blaz Sliskovic.

A 3. csoportban is csupán a teljesség kedvéért bonyolítják le az Ausztria-Csehország, illetve a Hollandia-Moldávia mérkőzéseket, az már egy hónapja eldőlt, a csehek jutottak ki az Eb-re, Van Nistelrooyék pedig pótselejteznek.

A 4. csoportot ismerjük a legjobban. Svédország már Eb-résztvevő, a második pozícióra Lettország, Lengyelország és Magyarország pályázik. A magyaroknak csak győzelemmel marad esélyük a pótselejtező kivívására, ehhez persze az is kell, hogy a svédek ne kapjanak ki a lettektől.

Az 5. csoportban a legrangosabb összecsapást a Németország-Izland találkozó jelenti. A hazai együttes a második helynél nem végezhet hátrébb, ám mivel két pont az előnye, ráadásul otthon szerepel, csak a győzelem lehet elfogadott számára. A németek is így gondolkodnak, annak ellenére, hogy Rudi Völlernek rengeteg sérültje van bír. Nem lehet ott a pályán Dietmar Hamann, Torsten Frings, Jens Jeremies, Sebastian Deisler, Paul Freier, Jörg Böhme, Tobias Rau, Christian Ziege, illetve Christoph Metzelder sem. Ráadásul Michael Ballack, Carsten Ramelow és Bernd Schneider is kihagyta az edzést, de a szakvezető megnyugtatta a szurkolókat, csak pihenőt adott nekik a hét közepén. A vendégeknél Johannes Karl Gudjónsson eltiltás miatt nem kerettag, Tryggvi Gudmundsson és Gylfi Einarsson pedig sérülés miatt marad ki.

A továbbjutáshoz már egy esetleges döntetlen is elegendő lenne a Völler-csapatnak. Izlandnak viszont nem, ugyanis, ha a skótok legyőzik Litvániát, akkor pontazonosságba kerülnek az északi szigetországgal, márpedig az egymás elleni eredményeket tekintve Skócia lépne a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A 6. csoportban Görögország otthon fogadja a hét mérkőzésen még gólt sem szerző északír válogatottat. Amennyiben nyer Otto Rehhagel együttese, csoportelső (azaz 1980 óta először Eb-résztvevő), ami nagy meglepetés lenne, főleg a tabella második helyére szoruló spanyolok számára. A görögöknél egy hiányzó akad, a Panathinaikosz középső védője, Szotiriosz Kirgiakosz térdsérülés miatt nem játszhat. Spanyolország az örmények otthonában próbálkozik: három pont szükséges ahhoz, hogy Raúlék végezzenek az élen.

A legnagyobb csata a mesterséges feszültséggel is viszályt szított török-angol csata lesz a 7. csoportban, nem véletlen, hogy Collina személyében talán a legjobb bírót küldi Isztambulba az UEFA. A tét a szurkolói botrány elkerülése mellett a csoportelsőség, jelen pillanatban az angolok egy pontos előnnyel állnak az élen, azaz már egy ponttal is révbe érhetnek.

A hazai együttes mindenkit mozgósított: a keretben megtalálható a májgyulladás után éppen csak felépült Leverkusen-középpályás, Yildiray Bastürk, de visszatér a Besiktas duója Ilhan Mansiz, valamint Emre Asik is. Egyedül Hakan Sükür játéka kérdéses - de elképzelhetetlen, hogy a Boszporusz Bikája ne vállalja a játékot.

Az angolok kicsit sztrájkoltak Rio Ferdinand kizárása miatt, majd teljes erővel belevetették magukat a munkába. A britek legnagyobb bánatára Michael Owen nem vállalhatja a játékot, helyettese a gyorsan behívott Darius Vassell mellett az Emile Heskey, Wayne Rooney, James Beattie trióból kerül ki. A védelem közepén John Terry került Sol Campbell mellé, míg David Beckham száz százalék, hogy kezdőként szerepel.

A 8. csoportban Bulgária már kvalifikálta magát, így lehet, megkönnyíti Horvátország dolgát. A pótselejtezőért ugyanis a horvátok és a belgák hajtanak, mindkét válogatottnak azonos pontszáma (13) van, márpedig ha így marad, akkor déli szomszédunk reménye marad életben. Miután a belgák otthon nagy valószínűséggel begyűrik az észteket, Otto Baric tanítványainak is nyerni kell. A keretbe visszakerült a Liverpool védője, Igor Biscan, aki két és fél éve nem szerepelt a nemzeti csapatban, hiányzik viszont a Dinamo Zagreb csatára, Niko Kranjcar.

A 9. csoportban jószerével minden eldőlt, Olaszország csak úgy veszítheti el elsőségét, ha Tottiék hazai környezetben nem tudják legyőzni Azerbajdzsánt, Wales viszont megveri Szerbia-Montenegrót. Ehhez már szinte varázslatra lenne szükség...

A 10. csoportban a Svájc-Írország meccs a kulcsfontosságú. Ha a hazaiak nyernek (egyetlen sérültjük van Magnin személyében), biztos csoportelsők, az írek pedig kiesnek. Vendégsiker esetén a szigetországiak reménykedhetnek még az első két hely valamelyikében, de sorsuk az orosz válogatott kezében lesz, amely mindenképpen versenyben marad, ha leveri a grúzokat.