Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten a második játéknapra került sor a Bajnokok Ligája csoportmérkőzései során, és álomcsapatunkba elsősorban a BL határozza meg, hiszen a 11 futballista között mindössze kettő olyan található, aki nem lépett pályára a legrangosabb európai kupasorozatban.  
Timo Hildebrand (német, VfB Stuttgart): A svábok portása a hét végén beírta magát a Bundesliga históriáskönyvébe, hiszen megdöntötte Oliver Kahn góltalansági rekordját: a stuttgarti kapus immár 825 perce nem kapott gólt a német bajnokságban. Hildebrand ráadásul a hét közi, Manchester elleni BL-meccsen is jól védett.
Haszan Szalihamidzsics (bosnyák, Bayern München): A bajorok egyik legsokoldalúbb futballistája pályafutása során játszott már csatárt és középpályást is, mostanában pedig leginkább jobbhátvédként szerepel a münchenieknél. Ilyen minőségében a hét végi, Hertha elleni bajnokin gólt szerzett és gólpasszt adott, utóbbit pedig az Anderlecht elleni BL-meccsen is abszolválta - pedig akkor csak csere volt.Roberto Cevoli (olasz, Modena): A modenai együttes nem akármilyen bravúrt hajtott végre a hét végén, hiszen úgy nyert idegenben 3-0-ra az Empoli ellen, hogy szinte a teljes meccset emberhátrányban játszotta végig kapusa kiállítása miatt. A védelem teljesítményéről mindent elmond, hogy a csapat megúszta bekapott gól nélkül, de Cevoli emellett még gólt is fejelt - a 35 esztendős bekknek ez volt az első találata a Serie A-ban.Paolo Maldini (olasz, AC Milan): A rossonerók szokás szerint elsősorban a védelmükre alapoztak a Celta Vigo elleni Bl-meccsen, és a hátsó alakzat hozta is magát, így a csapat pontot szerzett Spanyolországban. A hát végi, Inter elleni derbin már a támadó alakzat is kitett magáért, de a védelem itt is remekelt, és különösen az örökifjú csapatkapitány, Paolo Maldini volt elemében.Paul Stalteri (kanadai, Werder Bremen): Kevesen gondolták volna, hogy nyolc forduló után a brémai gárda vezeti majd a Bundesligát, de Liszteséknek egyelőre remekül megy a játék. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint hogy a balhátvédjük is rendszeresen eredményes: a kanadai Stalteri a múlt héten is gólt ért el, és most is találattal vette ki a részét a Wolfsburg elleni diadalból.
Pavel Nedved (cseh, Juventus): A múlt héten ismét bebizonyosodott, hogy a Juventus együttesében csak egyetlen nélkülözhetetlen labdarúgó van, és őt Pavel Nedvednek hívják. A cseh középpályás szinte egymaga nyerte meg csapatának az Olimpiakosz elleni BL-meccset, amelyen idegenben két gólt szerzett, és a hét végi bajnokit sem hagyta ki, ahol csupán egy gólpasszal jeleskedett.Sergio (spanyol, RC Deportivo): A galíciai gárda remek hetet zárt, hiszen mind a BL-ben, mind a bajnokságban begyűjtötte a három pontot, és a két győzelem elsősorban a remek kollektív teljesítménynek volt köszönhető. A középpályás Sergio azért egymaga is sokat tett hozzá a két diadalhoz, hiszen a PSV és az Atlético Madrid hálóját is bevette.Sergen Yalcin (török, Besiktas): A legutóbbi BL-forduló egyik legnagyobb meglepetését a Besiktas okozta azzal, hogy idegenben verte 2-0-ra a milliókból összevásárolt Chelsea-t. A Stamford Bridge-en a törökök mindkét gólját a középpályás Serge szerezte, aki a hét végén ugyan nem talált be, de az Elazigspor 5-1-es legyőzéséből több gólpasszal vette ki a részét.Ludovic Giuly (francia, AS Monaco): A nagyhercegség csapata némi meglepetésre kettőből két meccset nyert a Bajnokok Ligájában, ráadásul a francia pontvadászatban is az első helyen álló. A Monacónak elsősorban a középpályás-sora kiváló, amelyből a múlt héten Giuly villogott: az AEK Athén ellen egyszer, a hét végén a Guingamp ellen pedig kétszer találta be - utóbbi duplázása három pontot ért a csapatnak.
Wesley Sonck (belga, Ajax Amsterdam): A holland gárda drukkerei közül sokan nem értettek egyet a vezetőség azon döntésével, hogy leigazolta a belga csatárt, és Soncknak eleinte nem is nagyon ment a játék az Ajaxban, de a múlt héten bebizonyította, hogy rendkívül gólerős futballista. Az FC Bruges elleni BL-találkozón két ziccerből kettőt értékesített, de a hét végi bajnokin is betalált.Didier Drogba (elefántcsontparti, Olympique Marseille): Az OM afrikai csatára elképesztő formában van az utóbbi hetekben. A nyáron szerződtetett labdarúgó kis túlzással egymaga nyerte meg csapata számára a Partizan Beograd elleni BL-meccset, amelyen mesterhármast ért el, és a bajnokságban sem maradhatott el a jól megszokott találata, amivel a francia pontvadászat góllövőlistájának élére ugrott.


Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.