Vágólapra másolva!

Az U17-es futballválogatott is Eb-részvételért küzd

A Szokolai László szövetségi edző által vezetett magyar U17-es labdarúgó-válogatott is Európa-bajnoki selejtező-mérkőzések előtt áll, a csapat még a lengyelek ellen jövő pénteken, illetve szombaton szereplő U21-es és az A válogatott előtt lejátssza találkozóit.

Az MLSZ elnyerte a rendezést UEFA-tól, így az együttes hazai pályán, Budapesten és Vácon harcolhat San Marino, Norvégia és Skócia ellen a továbbjutásért. A válogatott csütörtökön 18 órakor a váci stadionban lép pályára (a Skócia-Norvégia összecsapást párhuzamosan rendezik Csepelen), szombaton Norvégiával méri össze tudását szintén Vácon (ekkor Csepelen San Marino-Skócia mérkőzés lesz). Hétfőn 18.30 órától kerül sor a Magyarország-Skócia selejtező-mérkőzésre.

A 12 csoportból az első és második helyezett, valamint a legjobb harmadik csapat, vagyis összesen 25 jut a második selejtezőkörbe. Ekkor kapcsolódik be további három válogatott (Spanyolország, Lengyelország, Anglia) is, s a hét kvartettből a győztesek jutnak a döntőbe az automatikusan résztvevő házigazda, Franciaország mellé.