Vágólapra másolva!
Érdekesen alakul az Arany Ászok Liga tabellája, ugyanis a hét végén a - forduló előtt még éllovas, most már "csak" harmadik - Pécset verve a Sopron vette át a vezetést. A csapat edzője, Pintér Attila úgy véli, hogy magyar játékosokkal is lehet eredményt elérni. A második helyet a lassan talán újra magára találó MTK foglalja el, Halmai Gábor szerint a kék-fehérek a Celtic elleni kudarcot már kiheverték, és megindulnak felfelé. A Videoton-Balaton derbi pikantériáját az adta, hogy a tavaly még a siófokiakat trenírozó Csank János ült a hazaiak kispadján, és a három tizenegyest hozó meccsen végül a szerencsés fehérváriak nyertek. A szakvezető nem érti, miért játszottak idegesen.

A vasárnapi, Pécs elleni győzelmével (3-1) a Sopron a tabella élére ugrott, s Pintér Attila együttese remek szereplésének értékét növeli, hogy négy idegenbeli mérkőzés után most játszottak először odahaza, a felújított Káposztás utcai stadionban. Pintér Attila, az FTC hajdani válogatott középhátvédje, a Sopron jelenlegi vezetőedzője a remek hangulatú derbiről, csapata erényeiről, no meg a közeledő Fradi elleni meccsről is mesélt.

"Természetesen remek érzés volt ilyen szép számú közönség előtt játszani, főként, hogy a szurkolóinknak is örömet okoztunk a győzelemmel, ám tudjuk, még az út elején tartunk csak" - kezdte Pintér. "Csapatomban rengeteg munka van, a játékosok fegyelmezettek, maximálisan betartják a taktikai utasításokat, és hisznek az elvégzett munkában, elsősorban ez a jó szereplésünk magyarázata. Továbbra is vallom, magyar futballistákkal is lehet eredményt elkérni. Hiszek bennük, jóllehet teljesen új csapatot építünk, ezért mondtam azt, hogy még a megkezdett út elején járunk. A vasárnapi, Pécs elleni hangulatról pedig csak annyit, a városban is mondogatták az emberek, hogy nem mostanában volt, amikor nem a Fradi játszott Sopronban, mégis telt ház előtt léphetett pályára a csapat."

A válogatott lettországi Eb-selejtezője miatti kéthetes szünet után a Sopron éppen Pintér Attila korábbi klubja, a Ferencváros otthonában lép pályára: "Profi edző vagyok, arra kell felkészítenem a csapatomat, hogy jó eredményt érjünk el, vagyis hogy 'pontosan' érjünk majd haza. A Fradi elleni fellépés is csak egy meccs a sok közül, s nekem erre a 90 percre félre kell tennem az érzelmeimet. Más kérdés, hogy a lefújást követően miként érzek a zöld-fehérek iránt. A lényeg azonban, hogy Sopronban keresem a kenyerem, s ezáltal kötelességem minél jobban felkészíteni a fiúkat erre a nehéz mérkőzésre."

Bánki József