Vágólapra másolva!
Újabb játékossal bővült a Borsodi Ligában legutóbb bronzérmes s kupadöntősként az UEFA-kupában induló DVSC futballcsapata: a háromszoros A válogatott Halmosi Péter egy évig kölcsönben erősíti Szentes Lázár együttesét. Ismét a Slavia Prahánál próbál szerencsét az újpesti Tokody Tibor, míg a válogatott Tóth Norbert Szombathelyre tart.

Az 1979. szeptember 25-én született Halmosi Péter tavaly nyáron a Haladástól szerződött az osztrák Grazer AK-hoz, amelyben 17 találkozón 3 gólt szerzett. Kontraktusa 2005-ig köti a legutóbbi szezonban második osztrák együtteshez. A középpályás csütörtökön csatlakozik a hajdúsági csapathoz.

A debreceni keretben ezen - és Madar Csaba visszatérésén - kívül további változások történtek: Hanák Viktor Sopronba, míg Bernáth Csaba Belgiumba, a Manchester United fiókcsapatának számító Antwerpenbe távozott. Nemrég érkezett a Haladás többszörös korosztályos válogatott kapusa, Takács Tamás, illetve Dunaújvárosból Nikolov Balázs. Visszatért a hajdúsági csapathoz Szathmári Csaba, aki az elmúlt szezon második felében az NB I B-ben, Nyíregyházán játszott kölcsönben.

A tavasszal nagy erősítést jelentő Sabin Ilie külföldön folytatja pályafutását, ám az még nem dőlt el, hogy melyik együttesben. A másik román csatár, Marius Sumudica néhány napja szintén nem tartózkodik Debrecenben, ám ő csak ideiglenesen utazott haza, ma már visszatér a csapathoz, és marad is a Lokiban. A DVSC vezetői elmondták, hogy szeretnének még leigazolni egy befejező csatárt, és cáfolták, hogy Tököli Attilával tárgyaltak volna.

A Ferencváros hétfőn felújította a tárgyalásokat Aleksandar Joviccsal. A szerb támadó szerződése kedden járt le, de egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja pályafutását.

Két román játékost tesztel az Újpest: a csatár Viktor Jakob a román National Bucurestiben, a védő Rauca Krisztián pedig a Ploiestiben játszik. Ismét a Slavia Praha együttesével készül Tokody Tibor: a kétszeres válogatott csatár kedden tárgyal a cseh csapat vezetőivel, és megeshet, hogy hamarosan szerződést is köt a Bajnokok Ligájára készülő együttessel.

Tunéziai olimpiai és felnőtt válogatott játékosok is érkezhetnek nyáron a Lombard FC Haladáshoz: Szalma József, a tatabányaiak egykori futballistája jelenleg menedzserként tevékenykedik, és ő figyelteti a focistákat.

Hétfőn délután a zöld-fehérek ajánlatot tettek Dubecz Jánosnak, a Kispest-Honvéd futballistájának. A jobblábas játékosra a szombathelyi együttesben elsősorban védekező középpályásként számítanának. A Haladás kedden tárgyal a korábban a Videotonban, az Újpestben és a Vasasban is szerepelt Tóth Norberttel. A balszélső játékjogát a liga ugyan felfüggesztette, de augusztustól már újra pályára léphet bajnoki találkozókon.

Az NB I B-s Vasashoz tart a Fradiban is megfordult Rob Kornél, Vén Gábor, valamint Schultz Levente. Rajtuk kívül Szili Attilával is tárgyalnak a vezetők.