Vágólapra másolva!
Horváth Cs. Attila, a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke a törvénysértő közgyűlés, a pazarló gazdálkodás és a pénteken történtek miatt azonnali lemondásra szólítja fel Bozóky Imrét, az MLSZ elnökét és Berzi Sándor főtitkárt.

Horváth Cs. Attila szerint az MLSZ közgyűlésén Berzi Sándor főtitkár törvénysértést követett el azzal, hogy egy szabályszerűen, időben elküldött alapszabály-módosító indítványt nem tárt a közgyűlés elé. Ezért jogi útra tereli az ügyet.

"A közgyűlésen több kérdést is megfogalmaztam, de ezek töredékére kaptam csak választ" - mondta Horváth Cs. Attila. "Az egyik legfontosabb probléma, hogy nincs magyarázat a szövetség 133 millió forintos hiányára. Amióta a két liga létrejött, érthetetlen módon nőtt az MLSZ apparátusa. A költségvetés közel 60 százalékát, 800 millió forintot a bérjellegű kifizetések és járulékaik teszik ki. Ugyanakkor sem az elnökségi tagok, sem a közgyűlés nem tudhatja meg, hogy az apparátus hány főből áll, kik, milyen fizetést vagy juttatást vesznek fel havonta."

A Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetség vezetője, hogy felhívja a figyelmet a problémákra, lemondott a Magyar Amatőr Labdarúgó Ligában betöltött alelnöki posztjáról. "Vártam egy kis időt, mert azt gondoltam, hogy a pénteken történtek, a törvénysértő közgyűlés, a pazarló gazdálkodás, a sorozatban megválaszolatlan kérdések, valamint az Üllői úti és a siófoki botrány miatt magától távozik majd az MLSZ vezetése" - nyilatkozott Horváth Cs. Attila. "Nem tették meg, s immáron sokadszor bizonyították, hogy számukra nem a magyar futball helyzete az elsődleges, hanem saját érdekeik. Bár a sportágban szinte minden szinten csőd van, ők ragaszkodnak pozíciójukhoz, amelyhez tudvalevőleg busásan jövedelmező nemzetközi szerepvállalás is jár."