Vágólapra másolva!
Tizennégy személyt állítottak elő a pénteki Ferencváros-Debrecen mérkőzés után, tizenegyet őrizetbe vettek. A szintén botránnyal végződő Siófok-Győr meccset követően 12 "szurkolót" állítottak elő, a verekedésnek súlyos sérültje is van. Szentes Lázár, a DVSC bántalmazott edzője hamar elhagyta a kórházat, pereskedni nem kíván, a Fradi-játékosok közül senkinek sem esett komolyabb baja.

A tizennégy előállított szurkoló közül tizenegyet őrizetbe vett a rendőrség a Ferencváros-Debrecen mérkőzés után történt rendbontás kapcsán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

A rendőrség pénteki tájékoztatása szerint a mérkőzés lefújása után a szurkolók egy nagyobb csoportja a kerítésen keresztül bejutott a pályára, s ott többeket bántalmazott. Mint az a BRFK honlapján olvasható, a stadion belső rendjének fenntartása biztonsági cég feladata volt, azonban az FTC a kialakult helyzet miatt rendőri segítséget kért. A bevonuló rendőri erők a stadion rendjét helyreállították.

A BRFK közlése szerint a mérkőzés után rendbontás történt az FTC-székház második emeletén, a székház előtt, a Népliget és Könyves Kálmán körút sarkán, valamint az MTK pályánál.

A rendőri intézkedések során összesen 14 személyt állítottak elő rendzavarás szabálysértés elkövetése, illetve csoportos garázdaság bűntettének alapos gyanújával.

A BRFK szombati, ugyancsak internetes tájékoztatása szerint a pénteki Siófok-Győr labdarúgó-mérkőzés után 12 győri szurkolót állított elő a rendőrség. Mint a közleményben olvasható, a mérkőzés vége előtt pár perccel a játékvezető ítélete miatt a két csapat szurkolói beszaladtak a pályára; verekedés tört ki közöttük, de a biztosítást végző és helyszínre érkező rendőrök a rendbontást percek alatt megszüntették.

A verekedés során három szurkoló könnyű, egy súlyos sérülést szenvedett. Az eljárást a siófoki rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt folytatja.