Vágólapra másolva!

Az MTG (Modern Times Group) nemzetközi médiacsoport csütörtökön nyilvánosságra hozta, hogy aláírta a szerződést az UEFA Bajnokok Ligájának magyarországi kizárólagos közvetítési jogára vonatkozóan.

A kontraktus értelmében a jogok 2003 szeptemberétől 2006 júniusáig illetik meg a Viasat3 televíziót. Minden fordulóból két mérkőzést élőben közvetít, kettőt pedig felvételről sugároz "Magyarország harmadik kereskedelmi csatornája".

Információink szerint az eddigieknél fiatalosabb, dinamikusabb, látványosabb közvetítéseket, dán mintára készített műsorokat élvezhetnek majd a nézők. Hogy melyik produkciós cégnek a gyártásában, még nem tudni, hamarosan kiderül.

A kizárólagosságról is szóló szerződés alapján a Milan-Juventus finálé lehetett az utolsó BL-derbi, amelyet az MTV-n vagy a Sport1-en kísérhettünk figyelemmel.

Ősztől új csatornán látható a foci-BL/sport/focivilag/bl/20030219osztol.html