Vágólapra másolva!
Az Ázsiai Labdarúgó Szövetség a japán Ono Sindzsit választotta a tavalyi év legjobb játékosának a kontinensen. A holland Feyenoord középpályása 2002-ben megnyerte az UEFA-kupát, a válogatottal pedig nyolcaddöntőt játszott a világbajnokságon. A szavazáson a legjobb edzőnek járó elismerést Guus Hiddink kapta. .

Ono a szavazáson honfitársát, Inamoto Junicsit, a koreai An Dzsung-hvant és a kínai Li Tie-t előzte meg. Korábban három alkalommal fordult elő, hogy japán labdarúgó végzett az élen: 1995-ben Ihara Masami, míg 1997-ben és 1998-ban Nakata Hidetosi lett Ázsia legjobb labdarúgója.

A 23 éves Ono részese volt a holland Feyenoord 2002-es UEFA-kupa győzelmének, ázsiai futballista ezt a sikert eddig kétszer mondhatta el magáról, mindkét alkalommal a koreai Csa Bum Kun, aki 1980-ban az Eintracht Frankfurttal, 1988-ban pedig a Bayer Leverkusennel didalmaskodott. A trófeát június 4-én, Szajtamában adják át a középpályásnak, azon a napon a Feyenoord ugyanis barátságos mérkőzést játszik az Urawa Reds együttesével.

Az év edzőjének Guus Hiddinket választották, aki a Koreai Köztársaság együttesével elődöntőbe jutott a tavalyi világbajnokságon. Az év csapata is Korea lett, s begyűjtötte az Ázsiai Labdarúgó Szövetség fair play díját is.

A díjazottak
az év játékosa: Ono Sindzsi (japán, Feyenoord)
az év ifjúsági játékosa: Li Csun Szo (koreai, Ulsan Hyundai)
az év edzője: Guus Hiddink (Koreai Köztársaság)
az év válogatottja: Koreai Köztársaság
az év klubcsapata: Pakhtakor (üzbég)
az év teremlabdarúgó-válogatottja: Irán
az év játékvezetője: Kamikava Toru (japán)
az év asszisztense: Ali Al Traifi (szaúdi)
fair-play díj: Koreai Köztársaság