Vágólapra másolva!
A hétvégén kétnapos rendezvénysorozat keretében megnyílik Szombathely-Újperinten a Király Sportlétesítmény, melynek tulajdonosa a labdarúgó-válogatott kapusa, Király Gábor.

Büszke vagyok arra, hogy a beruházást önerőből finanszíroztam" - mondta a német Hertha légiósa. "Arra nem kevésbé, hogy a sportban keresett pénzemet ugyanoda forgatom vissza, és olyan dologba vágtam a fejszémet, ami testhezálló, s amit majd a pályafutásom befejeztével személyesen felügyelhetek."

A létesítmény öt sportág - labdarúgás, kosár- és kézilabda, tenisz és teke - műveléséhez nyújt magas színvonalú feltételeket. Külön említést érdemel a villanyvilágításos, az UEFA előírásainak megfelelő futballpálya, amely a Viktória FC női, illetve a körzeti bajnokságban szereplő Perint LC csapatának, valamint iskolai és utánpótlás együtteseknek az otthona lesz.

A nyitóünnepség szombaton 18 órakor koncertekkel kezdődik, vasárnap 9 órától pedig családi sportnapot tartanak a helyszínen.