Vágólapra másolva!
Aláírták a Siófok FC Kft. átvételéről szóló szerződést, amelyben a Borsodi Ligában szereplő együttes valamennyi labdarúgója írásban is kinyilvánította: elfogadja a befektetők által kínált feltételeket.

Az új tulajdonos egyelőre egy cég, de ez átmeneti állapot, mert megkezdődik egy részvénytársaság szervezése, amelynek a tervek szerint valójában a balatoni régió lenne a birtokosa. Elsőként a Siófoki Önkormányzat léphet be a társaságba tíz százaléknyi tulajdonrésszel, ha erre a város képviselőtestülete csütörtökön igent mond.

"A tervek szerint a sport, és azon belül is a labdarúgás a régiót átfogó gazdasági beruházás zászlóshajója lesz" - mondta Sallói István klubigazgató. "Ezért az új bajnokságban már Balaton FC-ként indul a siófoki együttes." A klub valamennyi játékossal megegyezett és minden valószínűség szerint Csank János vezetőedző is marad.

"Szóban már csaknem minden részletben megegyeztünk az új tulajdonosokkal" - mondta az egykori szövetségi kapitány. "Írásban ugyan még nem rögzítettük ezt, de kevés a valószínűsége, hogy ne folytatnám Siófokon a megkezdett munkát."