Vágólapra másolva!
A Bundesliga utolsó játéknapján a bajnoki címen kívül még szinte minden fontos kérdés eldöntésre várt, így a szurkolók nem maradtak izgalom nélkül. A harmadik kieső hely elkerüléséért a Leverkusen, a Bielefeld és a Mönchengladbach küzdött, a legkedvezőbb helyzetben pedig utóbbi csapat volt, hiszen számára már egy pont is a bennmaradást jelentette volna a Werder Bremen ellen.

A 'Gladbach trénere, Ewald Lienen sorozatban harmadszor küldte ugyanazt a kezdő tizenegyet a pályára, és ez meghozta az eredményt, hiszen a Borussia végül sima győzelmet aratott, igaz, ehhez az is kellett, hogy a brémaiaktól kiállítsák Frank Verlaatot, míg a gladbachi Marcelo Pletsch megússza a piros lapot. A lefújást követően a márciusban menesztett korábbi tréner, Hans Meyer együtt örült utódjával.

A Leverkusennek győzelemre volt szüksége a már kiesett Nürnberg ellen, a mérkőzés pikantériáját pedig az adta, hogy a Bayer mestere, Klaus Augenthaler egészen márciusig a Nürnberget irányította. A hazaiak meglehetősen tartalékosan álltak ki, ráadásul az első félidőben egy sérülés miatt az ifista Reinhardtot is be kellett küldeni (akinek a mezére még a neve sem volt ráírva), végül pedig pont az ő kapitális hibája eredményezte a Leverkusen győztes gólját, ami a bennmaradást jelentette a Bayer számára. A bielefeldiek már előzetesen is bundát emlegettek, de mivel ők maguk nem tudtak nyerni a Hannover ellen, így minden további találgatás értelmét veszítette.

A tabella első felében a Dortmund nem tudta megőrizni második helyét, így a BL-ben selejtezőt kell játszania. Pedig a BVB ellenfele a tökutolsó Cottbus volt, ám a hazaiak a legnagyobb helyzeteket is kihagyták (a tréner, Matthias Sammer a brazil Ewerthont lecserélésekor alaposan le is hordta az oldavonal mellett), az Energie pedig egyetlen lehetőségéből gólt szerzett. Az ezüstérem így a Stuttgarté lett, amelynek színeiben Kraszimir Balakov góllal búcsúzott: a bolgár annak ellenére elvállalta a tizenegyes elvégzését, hogy legutóbbi három büntetőjét elhibázta. Most nem rontott, Felix Magath mester pedig másodpercekkel a lefújás előtt le is cserélte, hogy a közönség csak őt ünnepelhesse.

Az UEFA-kupában a Hertha és a Hamburg indulhat, a Schalke pedig azzal vigasztalódhat, hogy le tudta győzni a Bayern Münchent. A müncheniek portása, Oliver Kahn egy kirúgással eltalálta a pálya felett, középen található kivetítőt, ami 27 méter magasan van: a maga nemében ez rekordnak számít, mint ahogyan az is, hogy a Bochum középpályása, Paul Freier 11 másodperc alatt gólt szerzett.