Vágólapra másolva!

Az olasz klubok 1998 óta nem tudták magukat beverekedni a legrangosabb európai kupa fináléjába, pedig előtte hat éven keresztül mindig volt talján résztvevője a BL-döntőnek: három alkalommal a Milan, háromszor pedig a Juventus. Elmondható tehát, hogy ez a két együttes a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb itáliai képviselője, vagyis most egymás ellen dönthetik el, hogy a korábbi BEK újkori történetében melyikük lesz sikeresebb.

Érdekesség, hogy a Milan, illetve a Juventus is csak egyszer-egyszer tudott diadalmaskodni korábbi három BL-döntőjéből, vagyis mindkét egyesület számára a második Bajnokok Ligája-diadal a tét. Igaz, ha a korábbi BEK-et is figyelembe vesszük, akkor a milánóiak némi előnnyel rendelkeznek, lévén ők összesen négy diadalt könyvelhetnek el, szemben a Juve két végső győzelmével.