Vágólapra másolva!
Könnyen elképzelhető, hogy csak június 3-án fejeződik be a skót labdarúgó-bajnokság, pedig az utolsó fordulóra vasárnap kerül sor. Amennyiben azonban a Rangers és a Celtic azonos pontszámmal, azonos gólkülönbséggel, és megegyező számú rúgott góllal végez, bajnoki döntőt rendeznek a Hampden Parkban.

Az első helyen egyelőre a Glasgow Rangers áll, de pontelőny nélkül előzi meg az UEFA-kupa döntőjét szerdán elveszítő Celticet. Sőt, a gólkülönbség is megegyezik, egyelőre az határozza meg a helyezéseket, hogy az éllovas 95, míg üldözője 94 gólt szerzett.

Ha a záró kör után a két sztárcsapat azonos ponttal, gólkülönbséggel és rúgott góllal végez, akkor június 3-án a Hampden Parkban találkozik a két ősi rivális. Elvileg a listavezető dolga lesz könnyebb, vasárnap az 5. helyen álló Dunfermline-t fogadja, míg a pillanatnyilag "ezüstérmes" együttes a 4. Kilmarnockhoz látogat.

Skóciában nagy hagyományokkal bír az aranyérem rájátszásos eldöntése. Az első pontvadászat (1890-1891) végén a Rangers és a Dumbarton is 29 ponttal zárt, s mivel a playoff-meccs 2-2-t hozott, megosztott elsőséget hirdettek. Az 1905-ös pontvadászatban a Celtic 2-1-re győzött a szintén 41 pontos Rangers ellen, s lett aranyérmes éppen a Hampden Parkban.

A jobb gólkülönbség 1923 óta dönti el a bajnoki címet: 1953-ban a Rangers a Hiberniant, míg 1965-ben a Kilmarnock a Heartsot előzte így meg.

Utoljára 1998-ban maradt az utolsó körre a döntés, akkor a kétpontos előnnyel bíró Celtic 2-0-ra nyert a St. Johnstone ellen, s fosztotta meg a Rangerst a sorozatban aratott tíz végső sikertől.