Vágólapra másolva!
Bár a Győr a felsőház leggyengébben szereplő csapata, a Rába-partiaknál több képzett, s nagy reményekre jogosító labdarúgó szerepel. Közéjük tartozik Németh Norbert, az ETO U21-es válogatottja, aki Kispestről került Győrbe, s akinek szép jövőt jósolnak a szakemberek.

Ez még akkor is igaz, ha Varga Zoltán, a győriek szakvezetője nem mindig elégedett Németh produkciójával, Róth Antal, az olimpiai válogatott szövetségi edzője szerint nála viszont kulcsemberré vált.

- Mennyire inspirálta, hogy egykoron édesapja is kitűnő élvonalbeli futballista volt?
- Ez egyértelműen meghatározta a későbbi sorsomat, hiszen apu az edzőm is volt, külön gyakorolt velem, s általa ismertem meg a pályák, különösen az RTK sporttelep légkörét.

- Mikor lett igazolt labdarúgó?
- 1987-ben, amikor mostani utánpótlás válogatottbeli társam, Buzsáky Ákos édesapja lett a trénerem Rákoskeresztúron, a Grund FC-ben, egy évvel később pedig már Kispesten játszottam.

- Ehhez netán a család kispesti érzelmei is hozzájárultak?
- Nem igazán, hiszen édesapám egyetlen klubnak sem szurkolt, igaz édesanyám és a nagymamám máig nagy Fradi-drukker, ám egyszerűen a kispesti pálya volt a legközelebb hozzánk, ezért igazoltam hozzájuk.

- Milyen képzésben részesültek Kispesten?
- Csak hálával tartozom edzőimnek, hiszen rengeteget foglalkoztak velünk. Az pedig hatalmas élmény volt számunkra, amikor Pisont István és Fodor Imre tartott nekünk edzést Kispesten, de felejthetetlen az is, hogy a Manchester United elleni meccsen közvetlen közelről nézhettük Cantonáékat.

- Győrbe kerülése után is tartja a kapcsolatot a kispestiekkel?
- Igen, hiszen szép éveket töltöttünk együtt, s ha tehetem, kijárok a csapat mérkőzéseire.

- Mire véli, hogy mostanában nagyon kevesen járnak az ETO fellépéseire?
- Nem tudom az okát, elvégre ősszel is kevesen voltak a meccseinken, pedig akkor éppen második helyen álltunk a tabellán.

- A színvonal zuhanásával, vagy mással magyarázható az érdektelenség?
- Azzal is, meg az eredménytelenséggel, de a nívó vezetői felelősség is egyben, ahol rend van, ott van eredmény is.

- A magyar futballisták közül kit tart a legjobbnak?
- Az MTK-ból Illés Bélát és győri csapattársamat, Szanyó Károlyt.

- Gondolt már arra, hogy Szabics Imréhez hasonlóan hamarosan az A válogatotthoz is odakerülhet?
- Szabics Imi sokat tett a meghívásáért, én még nem tartok ott, sokat kell még fejlődnöm, például az ETO-ban is több gólt lőnöm ahhoz, hogy beteljesüljön a nagy vágyam.

- Kívülről úgy tunik, mintha az önbizalmával is gond lenne?
- Bizony ez így van, a körülmények befolyásolják a teljesítményemet, ám ha minden rendben körülöttem, a játék is megy.

- A gyenge szereplés következtében, a prémiumon kívül mi motiválja még a csapatot a hét végi Ferencváros elleni bajnokin?
- Az, hogy november 9. óta végre nyerjünk hazai pályán. Tavasszal ugyanis Győrben nem volt sikerben részünk, sajnos a szezon végére szétestünk. A Fradi elleni fellépés az utolsó lehetőségünk, hogy örömet szerezzünk szurkolóinak, no meg, hogy végre győzelmi prémiumért mehessünk a kasszához.

- Szülei lejárnak a Rába-parti meccseidre is?
- Édesanyám mindig, apu meg, ha éppen nincs meccse a csapatával, ráadásul ő gyakran meg is jegyzi: ezért kár volt leutaznom, fiam!

- Mit tekint az olimpia válogatott legnagyobb erényének?
- A szakmai hátteret, s hogy jó játékosok alkotják a keretet, akik tudnak egymásért is küzdeni. Ezért is bízom abban, hogy sikerül bejutnunk az Eb-döntőbe.

Bánki József