Vágólapra másolva!
Az aranyéremért sorsa miatt már rég nem kell izgulni a Bundesligában, de az európai kupás helyezésekért, illetve a kiesés ellen folytatott küzdelem elég izgalmat ad a német drukkereknek. A Serie A legutóbbi játéknapján fény derült rá, hogy a Piacenza is a másodosztályban folytatja, a Bajnokokok Ligájában pedig az Inter, a Milan és a Lazio indul majd. Spanyolországban ismét változás történt az élen, az eddigi listavezető Deportivo visszaesett a harmadik helyre, a vezetést pedig a Real Sociedad vette át, miközben a Real Madrid feljött a dobogó második fokára.

A Bundesliga hátsó régióiban ismét fordult a kocka, a múlt héten már valósággal eltemetett Leverkusen került lépéselőnybe. A gyógyszergyáriaknál új edző, Klaus Augenthaler került a kispadra, akinek, úgy látszik, sikerült motiválnia a játékosait, akik B betűs gólokkal (Bierofka, Berbatov, Babic) verték az 1860 Münchent. Az utolsó percekre a veterán csatár, Ulf Kirsten is beállt, akinek ez volt a 350. Bundesliga-meccse.

Persze a Bayer helyzetének javulásához az is kellett, hogy a fő rivális Bielefeld sima vereséget szenvedjen a Rostock otthonában: a keletnémet gárda ezzel a győzelemmel bebiztosította élvonalbeli tagságát. Hasonlóan tett a Hannover is, de itt a drukkereknek sokkal többet kellett izgulniuk, hiszen a csapat csak az utolsó percekben szerezte meg az ehhez szükséges egy pontot a szintén a kiesés ellen küzdő Mönchengladbach ellen. Utóbbi együttes így az utolsó fordulóban is kénytelen lesz legalább egy döntetlent elérni a Werder ellen, ha biztosan nem akar kiesni.

A brémaiak eközben az UEFA-kupaindulásért folytatott küzdelemben egyik közvetlen riválisukat, a Schalkét verték meg, a gelsenkirchenieknek ezzel csak az Intertotó-kupa maradt. A Királykékek egyébként sorozatban negyedik vereségüket szenvedték el, ilyen negatív szériára hat éve nem volt példa a klubnál.

A Dortmund a Kasierslautern elleni, soványka döntetlenje ellenére is maradt a második helyen, a meccs közben egyébként a BVB mestere, Matthias Sammer valóságos idegrohamot kapott a kispad mellett, egy elmaradt tizenegyest, illetve egy feleslegesen megítélt lest számon kérve a bírón. A Borussia idén mindenesetre még nem nyert idegenben.

A Stuttgart maradt a harmadik, mivel a gálaelőadást tartó Bayern ellen nem tudott pontot szerezni: a müncheniek már a következő szezonra tervezett mezben játszottak, és a három pont megszerzése melett arra is futotta az erejükből, hogy Giovane Élberből gólkirályt csináljanak: a brazil duplájának köszönhetően immár egyedül áll a góllövőlista élén.

A két biztos kieső mérkőzésén a Cottbus szépen búcsúzott a Bundesligától a Nürnberg ellen: a hazaiak első találatát a bosnyák Marko Topic szerezte, aki szokásának megfelelően kinyújtott nyelvvel ünnepelt, sőt még az egyik kamerát is megnyalta, a nürnbergiek focistája, Stephan Passlack pedig szomorú rekordot állított fel: pályafutása során ötödször esett ki az élvonalból.