Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét legnagyobb eseménye a Bajnokok Ligája elődöntője volt, és a két mérkőzés közül a Juventus FC-Real Madrid találkozó hozott magasabb színvonalat, elsősorban a Juve jóvoltából. A torinóiak egészen elképesztő teljesítményt nyújtottak, és ezzel egy új rekordot is felállítottak a rovat történetében: öt játékosuk is bekerült az álomtizenegybe.
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus): A torinóiak bármilyen jó teljesítményt is nyújtottak a Real elleni visszavágón, a madridiaknak így is megvolt az esélyük arra, hogy még szorosabbá tegyék a meccset. Buffon azonban sorsdöntő pillanatban kivédte Luis Figo tizenegyesét, és ezzel megakadályozta, hogy a spanyolok felzárkózzanak.
Lilian Thuram (francia, Juventus FC): A világ- és Európa-bajnok futballista ezúttal megszokott helyén, a védelem jobb oldalán szerepelt, és a tőle megszokott kiváló teljesítményt nyújtotta. Ha a madridiak támadása valahogyan átjutott volna a Juve középpályájának szűrőjén, akkor Thuram szinte biztosan megállította a hispánokat.Oleh Luzsnyij (ukrán, Arsenal FC): Az Ágyúsok a szakértők szerint elsősorban azért veszítettek el a bajnoki címet, mert a védelemben nem tudták pótolni a sérült Sol Campbellt, illetve Martin Keownt. Nos, az FA-kupa döntőjében az általában jobbhátvédként szereplő Luzsnyij futballozott a védelem tengelyében, és egészen remek teljesítményt nyújtott.Sébastian Squillaci (francia, AS Monaco): Az AS Monaco már biztosan nem fogja trófea nélkül befejezni az idényt, hiszen Didier Deschamps együttese a ligakupa döntőjében sima, 4-1-es győzelmet aratott az FC Sochaux ellen. A diadalból a csapat fiatal középhátvédje, Squillaci is góllal vette ki a részét, feltéve a koronát kiváló szezonbéli teljesítményére.Dedé (brazil, Borussia Dortmund): A dortmundi gárda ugyan csak egy döntetlent ért el az 1. FC Kaiserslautern otthonában, de ezzel az eredménnyel is megerősítette a helyét a második helyen a Bundesligában. A dortmundiak legjobbja (az idény során már sokadszor) a balhátvéd Dedé volt, aki amellett, hogy sikeresen akadályozta meg az ellenfél támadásait, rengeteget ment előre.
Gianluca Zambrotta (olasz, Juventus FC): A Real Madrid elleni elődöntőn az ezúttal a középpálya jobb oldalán szereplő Zambrotta nyújtotta talán a legjobb teljesítményt a Juventus játékosai közül. Az elsősorban harcosságáról ismert játékos rengeteg labdát szerzett, azokat rendre jól játszotta meg, és egy-két alkalommal olyan cselsorozatokat mutatott be, ami a legnagyobb labdaművészeknek is becsületére vált volna.Pavel Nedved (cseh, Juventus FC): Zambortta mellett Nedved volt a Juventus középpályájának másik motorja, a különbség csupán annyi, hogy tőle már megszoktuk a dolgot. A cseh focista a tőle elvárt, csupaszív játékot hozta, és a kapura is rendkívül veszélyes volt, amit a góljával is bizonyított. Személyes tragédiája, hogy sárga lapjai miatt a BL fináléjában nem játszhat majd.Andrea Pirlo (olasz, AC Milan): A milánói derbin a rossonerók részéről az egyetlen változás az volt a kezdő tizenegyben az első meccshez képest, hogy a sérüléséből felépült Pirlo ott volt a pályán, és ez sorsdöntőnek bizonyult. A középpályás remekül fogta össze a csapatot, ráadásul nem csak a hét közben, hanem a hét végi bajnokin is jól futballozott.Fábio Aurélio (brazil, Valencia CF): A spanyol bajnokság címvédőjének az utóbbi időben nem nagyon ment a játék, és már a BL-indulásról is lecsúszni látszott, de az RC Deportivo elleni rangadón ismét a régi Valencia volt a pályán. A 2-1-es győzelemből a bal oldali középpályás, Fábio Aurélio oroszlánrészt vállalt a maga két találatával.
Alessandro del Piero (olasz, Juventus): A torinóiak támadója sérüléséből felépülve egyre jobban játékba lendült, de a fanyalgók góljai ellenére is azt állítottak, hogy még nem érte el a régi formáját. Nos, a Real Madrid ellen Alex fényesen bebizonyította, hogy mindez nem igaz: gólpasszt adott, fantasztikus gólt szerzett, és végig rettegésben tartotta a spanyol védőket.Pierre van Hooijdonk (holland, Feyenoord): A holland bajnokság sorsa az elmúlt hetekben eldőlni látszott, és ha a hét végi bajnokin a listavezető PSV Eindhoven megúszta volna vereség nélkül, akkor már oda is adhatták volna neki az aranyat. A Feyenoord azonban egyelőre elhalasztotta a díjkiosztást, és ez elsősorban Van Hooijdonknak köszönhető, aki egy mesterhármast vágott a Philips-gyáriak kapujába.