Vágólapra másolva!
Noha a két csapat között még el sem dőlt a bajnoki cím sorsa, sokan már azt feszegetik, vajon a Várszegi Gábor által közvetlenül, illetve közvetetten tulajdonolt Ferencváros és az MTK is indulhat-e egyszerre a nemzetközi kupákban.

Csak a pontosság kedvéért érdemes megismételni a két érintett klub véleményét ez ügyben: ezek szerint az FTC-t a Fotex Rt., míg az MTK-t Várszegi Gábor magáncégei segítik a minél jobb eredmény elérésében. Ugyanakkor az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szabályzata szerint két csapatnak nem lehet egy tulajdonosa, legalábbis amelyek nemzetközi kupákban indulnak. Éppen ezért a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is ajánlást kért az UEFA illetékeseitől.

"A bajnokság befejezését követően szeretnénk tisztázni a kérdést, helyzetünket pedig megkönnyíti, hogy az UEFA 2003-2004-es kupakiírása egyértelműen tartalmazza, mely csapatok milyen tulajdonviszonyok közepette indulhatnak a sorozatban. Ez a dokumentum pontosan tartalmazza, milyen kizáró okok lehetnek a magyar csapatok, ebben az esetben az MTK és a Ferencváros, szereplését illetően. Hamarosan várjuk az UEFA erre vonatkozó levelét, hiszen a későbbi vitákat is elkerülendő, a nevezést a nemzetközi szövetség útmutatása alapján szeretnénk benyújtani" - nyilatkozta a várható fejleményekről dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke.

A magyar futball első emberét ezek után a Videoton-Kispest bajnoki után kirobbant "bundaügyről" kérdeztük. "Jóllehet a liga vizsgálja az esetet, az MLSZ is minden lehetséges segítséget megad az ügy tisztázására, elvégre ez a magyar labdarúgás ügye, ezt a pofont a hazai futball kapta. Már-már örültünk, hogy elfelejthettük a korábban gyakran előforduló megegyezéses mérkőzéseket, éppen ezért fájdalmas a mostani eset. Nagyon rosszkor jött, hiszen a sportág különben is ezer sebből vérzik, teljes összefogásra lenne szükség, nem pedig ilyen ügyekre" - mondta Bozóky.

Bánki József