Vágólapra másolva!

A Juventus szerda este parádés játékkal verte ki a címvédő Real Madridot, de a torinóiak mégsem lehetnek felhőtlenül boldogok, hiszen legjobb formában lévő játékosuk, a cseh Pavel Nedved sárga lapjai miatt nem léphet pályára a döntőben. Marcello Lippi, aki együttesével a hétvégén az olasz bajnokságot is megnyerte, egyelőre nem foglalkozott a negatívumokkal, és csak szuperlatívuszokban beszélt csapatáról, illetve az olasz labdarúgásról.

"Az olasz futball visszaszerezte magának a számára kijáró tiszteletet. A BL-ben induló négy Serie A-s gárdából mindegyik továbbjutott az első csoportkörből, ráadásul három egészen a legjobb négyig menetelt, kettő pedig a döntőbe jutott. Azt hiszem, ez elég csattanós válasz azoknak, akik kritizálják a bajnokságunkat" - mondta a sikertréner.

Lippi szerint csapata nem elsősorban a visszavágón aratott 3-1-es sikerrel harcolta ki a továbbjutást, hanem még az első mérkőzésen, amikor csak 2-1-es vereséget szenvedett a madridiak otthonában, a Santiago Bernabeu-stadionban.

"Nagyszerűen védekeztünk mindkét találkozón. A világ legjobb játékosállományával rendelkező klub 180 perc alatt mindössze három gólt tudott szerezni ellenünk. Csak gratulálni tudok a csapatomnak" - lelkendezett a szakvezető, de nem kívánt esélylatolgatásba bocsátkozni a döntőt illetően.

A Real Madrid játékosai, valamint Vicente del Bosque vezetőedző érthetően csalódottan nyilatkoztak, s több okot is említettek, amelyek a kudarchoz vezettek. "Sokan a védelmet okolják majd a vereségért, de szerintem az egész csapat kapott ki. Hiába harcoltunk és küzdöttünk, ez most kevés bizonyult."

Ronaldo, aki ezúttal kisebb sérülése miatt csak csereként kapott lehetőséget, úgy véli, ha Figo nem hibázza el a büntetőt, akkor továbbjuthattak volna. A brazil klasszis azt is hozzátette, hogy a védelem a leggyengébb pontja a Real Madridnak, s ezen a mérkőzésen ez be is bizonyosodott. További problémaként említette a sok sérüléssel bajlódó klasszist, Raúl, Figo, Zidane és ő maga sem volt teljesen egészséges.

Mindezek ellenére valószínűleg mégis Nedved volt a legcsalódottabb a mérkőzést követően, hiszen ő csak a lelátóról figyelheti majd társait az Old Traffordon.