Vágólapra másolva!
Az NB I/B-s Lombard FC Haladás labdarúgócsapatánál lezajlott belső vizsgálat után a vezetőség úgy döntött, hogy két játékosától megválik, négyet pedig július 31-ig kizár az első csapat keretéből. 

Az érintett futballisták elismerték, hogy a Nagy Norbert halálával végződött autóbalesetet megelőző éjszaka egy szombathelyi szórakozóhelyen tartózkodtak.

A 16-szoros válogatott labdarúgó múlt pénteken délelőtt borult fel autójával, és a kiérkező orvos már nem tudta megmenteni az életét. A szintén a kocsiban utazó Németh Attila és a brazil Robson könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Kettőjükön kívül Potemkin Károlyt és Dombai Andrást is nyárig zárták ki a keretből, Váradi Györgytől és Tóth Tamástól pedig elköszönt a klub.

Nagy Norbertet szerdán 13 órakor helyezik örök nyugalomra Budapesten, a lőrinci temetőben.