Vágólapra másolva!
Öt hónapi kihagyás után újra tétmérkőzésen léphet pályára Kövesfalvi István. A REAC kapusának szerveztében télen daganatot fedeztek fel az orvosok, ám a gondos kezelésnek és a labdarúgó kitartásának köszönhetően a "Kavics" becenévre hallgató hálóőr meggyógyult, s újra sportolhat.

"Tökéletesen rendbe jöttem, kész a sportorvosi igazolásom, és csütörtökön újra a pályán lehetek" - mondta örömmel Kövesfalvi. "Milyen az élet: a Magyar Kupa selejtezőjében éppen a Szabadkikötő ellen játszunk, amely csapat tagja sorstársam, Szeiler József is. A Fradi egykori kapusánál, jelenlegi ügyvezetőjénél is hozzám hasonlóan hererákot állapítottak meg, szerencsére azonban mindketten felépültünk a betegségből, és nagyon jó érzés lesz a pályán találkozni."

Kövesfalvi elmondta még, hogy REAC-os kapustársa, egyben jó barátja, Bíró Szabolcs nem gondolta komolyan, hogy abbahagyja a játékot. Végezetül ezúton is gyógyulást kívánt az ugyancsak daganatos betegségben szenvedő Knézy Jenőnek, akit a múlt héten felhívott, s elmondása szerint a népszerű riporternek nagyon jólesett, amikor felajánlotta neki a segítségét.

Bánki József