Vágólapra másolva!

Kizárták a Lommelt a belga bajnokságból

Rendezetlen pénzügyi viszonyai miatt azonnali hatállyal kizárta az élvonalból a Lommelt a Belga Labdarúgó Szövetség.

A döntés - amely egyben a csapat eredményeinek a törlését is jelenti - nem befolyásolja a legjobb három sorrendjét: már bajnok az FC Bruges, második az Anderlecht, harmadik a Lokeren. Az első és második együttes indulhat a BL-ben, a bronzérmes pedig az UEFA-kupában szerepelhet.

A Lommel vezetősége március végén, nyolc találkozóval a zárás előtt döntött úgy, hogy a nehéz anyagi helyzet miatt nem kívánja befejezni az idei szezont. A klub - amelynek csapata akkor 15. volt - fizetésképtelenné vált, ezért több játékosának búcsút intett, s csak 13 profi futballistája maradt.

A lommeli együttes nem az egyetlen, amelyik komoly anyagi gondokkal küzd. A brüsszeli Molenbeek tavalyi esete után idén a Mechelen is eladósodott, így jövőre a harmadosztályban az amatőrök között indul.