Vágólapra másolva!

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
AC Milan - Internazionale 0-0
Giuseppe Meazza-stadion, 78 175 néző
vezette: Valentyin Ivanov (orosz)
Milan: Dida - Costacurta, Nesta, Maldini, Kaladze - Gattuso (Redondo, 78.), Brocchi (Serginho, 73.), Seedorf - Ruí Costa - Sevcsenko (Rivaldo, 81.), Inzaghi.
Inter: Toldo - Cordoba, Materazzi, Cannavaro - J. Zanetti, Conceicao (Guly, 66.), Di Biagio, Emre, Coco (Pasquale, 84.) - Crespo, Recoba (Kallon, 72.).

A Milan kezdőjéből Rivaldo és Tomasson kimaradt, így a Ruí Costa, Sevcsenko, Inzaghi szupertrióval kezde rohamozni Toldo kapuját a piros-fekete csapat. Az Interben Dalmat ezúttal nem kapott lehetőséget, Vieri sérülése miatt nem léphetett pályára, s így a 3-5-2-es taktikával felálló kék-feketéknél elsősorban Crespótól és Recobától várták a gólokat - mint később kiderült, hiába.

Az Inter kezdte aktívabban a városi-európai csúcsderbit, a 4. percben előbb Conceicao, majd nem sokkal később Recoba próbálkozott távolról - sikertelenül. A láthatóan ideges felek ezután tíz percig nem tudtak igazán nagy helyzetet kidolgozni, a 15. percben azonban Sevcsenko lövését Toldo védte bravúrral, az ellentámadás után pedig Crespo került majdnem helyzetbe, de a Milan tizenhatosán belül csak beleérni tudott egy hosszú indításba.

A 18. minutumban a meccs addigi legnagyobb helyzetét Recoba puskázta el: Crespo szöktette a jobbszélen Conceicaót, aki egyből középre ívelt, az uruguayi támadó pedig hét méterről fejelt kapura, Dida résen volt.

A félidő hátralévő részében, tán hihetetlen, de egyetlen lövést sem láthattak a nézők. Igazi catenacciót, brusztolós, "pozíciós" olasz focit játszottak a felek, egy-két lesen és bedobáson, jó vagy rossz passzon kívül nem sok minden történt az utolsó 27 percben (még sárga lapot sem kapott senki).

A második játékrészben megtört a jég, a Milan játékmestere, Ruí Costa 37 másodperccel a kezdő sípszó után nagy bombával ijesztett rá Toldóra, s pont egy perccel később, megint 20 méterről a "vendégkapus" bal kapufáját is megkörnyékezte egy lökettel.

Tíz perccel később megint a portugál játékostól indult az Ancelotti-alakulat támadása, a középpályás a tizenhatos bal sarkától ívelt át Inzaghi felé, s ami Tökölinek sikerült a Magyar Kupa-döntőben, az most Inzaghinak nem: Toldo védte a csatár kapáslövését. Nem sokkal később Sevcsenko indult meg egyedül, s Inzaghit akarta kiugratni, ám a szemfüles Cordoba visszasarkalta a "góllal kecsegtető" passzt.

A 64. minutumban Gattuso villant, a balszélen cselezgető Inzaghi passza után a tömzsi olasz válogatott jobbal, élesen lőtt kapura a tizenhatos bal sarkáról, Toldo azonban nyújtózkodott, és kitolta a lövést. Három percre rá megint csak távolról kisérletezett az ACM, a mai meccsen "csendesen" focizó Seedorf lőtt húszról alig fölé. A következő támadás során újra a holland villant, Sevcsenko jobb oldali beadását pörgette nyolc méterről kapu mellé.

Az Inter első második félidei helyzete a hátvéd Cordoba nevéhez fűződött: a 73. percben egy bal oldali szögletet fejelt centikkel Dida kapuja mellé a kolumbiai játékos. A lefújás előtt két perccel Di Biagio tesztelte távolról a brazil kapust, majd zárásképp egy hosszú indítást követően - Nestát megelőzve - Crespo emelt át a milánói hálóőrőn, labdája azonban a "hazai" kapu fölött landolt.

Az első játékrészben a Milan birtokolta többet a labdát, de egyetlen jelentős helyzetet sem alakított ki. A fordulás után nem változott a játék képe, a szinte folyamatosan támadó "házigazdák" azonban nem tudtak túljárni a jól záró Inter-védelem eszén, így a visszavágóra maradt a döntés.

Juha Pál