Vágólapra másolva!
A magyar válogatottban szerdán este remek játékkal, és két góllal bemutatkozott Szabics Imre könnyen lehet, hogy az osztrák bajnokság hátralévő fordulóiban már nem lép pályára a Sturm Grazban. A stájer klub vezetői ugyanis igencsak neheztelnek a 21 éves centerre, mivel másfél hétig térdsérüléssel bajlódott, ráadásul orvosi vizsgálatra is vissza akarták rendelni, ám Szabics mégis pályára lépett Luxemburg ellen.

A csatár tette érthető, hiszen végre bemutatkozhatott a nemzeti tizenegyben: "Hihetetlenül boldog vagyok. Már a puszta ténynek, hogy bemutatkozhatom a válogatottban, rendkívül büszkévé tett, a két gólom pedig csak hab a tortán" - kezdte a Szabics, majd hozzátette: "Nagyon régóta vártam erre a napra. Ugyanakkor osztrák klubomnál, a Sturm Graznál bizonyára haragszanak rám, mivel másfél hétig a sérülésem miatt nem léphettem pályára, szerdán viszont a válogatottban vállaltam a játékot. Megeshet, hogy a hét végi, Salzburg elleni bajnokin a bővebb keretbe sem kerülök be, aminek nem örülnék, ellenben mindössze egy hónap van hátra a grazi szerződésemből, s talán ezt is figyelembe veszik klubom elöljárói."

"A hét végi események után egyébként bizonytalanná vált az is, hogy az 1. FC Nürnberghez szerződöm, mivel menesztették Klaus Augenthaler edzőt, márpedig én jórészt az ő személye miatt írtam alá a német csapathoz, ugyanis ő jól ismert engem az osztrák bajnokságból. Akad is két pont az írásos megállapodásunkban, amelyek alapján semmisnek tekinthetem nürnbergi szerződésemet, az egyik Augenthaler személye, a másik, hogy a Bundesliga I-ben maradjon a frankföldi klub. Utóbbira még van esély, az én oda menetelemre viszont már kevesebb, mint télen volt."

Bánki József