Vágólapra másolva!
Az Ajax Amsterdam együttes az egyik legfiatalabb átlagéletkorú Európa élcsapatai közül, de a holland gárda ennek ellenére remekül tartja magát a Bajnokok Ligájában, és versenyben van a legjobb nyolc közé kerülésért. A klub edzőjének, Ronald Koemannak azonban nincsen könnyű feladata a sok fiatal focista fegyelmezésével, akik közül az utóbbi időben főleg az egyiptomi Ahmed Hosszammal, művésznevén Midóval van probléma: a csatárt a minap a tartalékok közé kellett száműzni.

Mido éppen ma, azaz február 23-án tölti be huszadik életévét, de fiatal kora ellenére már szép karrier áll a háta mögött. Még csak 17 esztendős volt, amikor bemutatkozhatott a kairói Zamalek együttesében, amelynél nevelkedett, és debütálása nem akármilyen volt: a 2000-es bajnokságban négy meccsen szerepelt, és három gólt ért el. Erre persze felfigyeltek Európában is, és 2000 nyarán a belga La Gantoise futballistája lett, ahol gyorsan sikerült beilleszkednie: első európai szezonjában 11 alkalommal volt eredményes, és a bajnokság végén megkapta a legjobb Belgiumban profiskodó afrikai focistának járó Ébenfa-díjat, amelyet ilyen fiatalon még senki sem nyert el. Jó teljesítményének jutalma az volt, hogy az európai szinten is élcsapatnak számító Ajax Amsterdam szerződtette, itt azonban meg kellett (volna) szoknia, hogy meg kell küzdenia a csapatba kerülésért, ami nem ment valami könnyen.

Első idényében nem akadt sok probléma vele, hiszen kiválóan futballozott, ontotta a gólokat: 12 találattal házi gólkirály lett, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Ajax bajnoki címet szerzett. Ez azonban mintha kissé a fejébe szállt volna, és amikor a harmadik fordulóban a Groningen ellen Koeman mester már a 31. percben lecserélte gyenge teljesítménye miatt, alaposan felkapta a vizet. A lefújást követően a televízió nyilvánossága előtt kritizálta az edzőt, és kijelentette: a téli átigazolási időszakban el akarja hagyni a klubot, mert nem tűri, hogy így bánjanak vele.

Az Ajaxnál persze nem estek kétségbe: pénzbüntetést adtak a focistának, és kihagyták a Lyon elleni BL-meccsre készülő keretből. Mido ráadásul hazája szövetségével is konfliktusba került, mert nem utazott haza a Madagaszkár elleni Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőre, és az egyiptomiak is büntetést szabtak ki rá. Nyilván maga a focista is rájött, hogy ez nem tesz valami jót a karrierjének, ezért pár nappal később nyilvánosan bocsánatot kért viselkedése miatt, és Koeman meg is bocsátott neki.

Ajax Amsterdam/sport/focivilag/bl/20020913ajax.htmlHárom jelölt az afrikai Aranylabdára/sport/focivilag/20030102harom.htmlAjax-rajongók ide!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=51517

"Tudom, hogy Mido hatalmas büszkeséget hordoz magában. Hazájában valósággal istenként kezelik, és el sem tudják képzelni, hogy a cserepadra kerüljön, és ő maga is azt gondolja, hogy a kezdő csapatban a helye. A tehetsége mindenképpen megvan ehhez, és lehet, hogy nekem is türelmesebbnek kellett volna lennem: a szünetig mindenképpen lehetőséget kellett volna adni neki" - nyilatkozta a tréner, és visszavette a támadót az első csapathoz, amit a focista gólokkal hálált meg: a bajnokságban eddig 16 meccsen kilencszer volt eredményes.

Az Ajax drukkerei azonban nem voltak ilyen megértőek, hiszen a következő, FC Zwolle elleni találkozón több, a focistát gyalázó transzparens is megjelent. "Mido, takarodj!", illetve "Mido, nem érdemled meg, hogy az Ajax mezét viseld" - volt olvasható rajtuk. Az egyiptomi pedig nem nagyon tett arról, hogy szimpatikusabbá tegye magát a szurkolók szemében, és életmódja miatt legalább annyiszor szerepelt a bulvárlapok hasábjain, mint a sportújságokén. Hol azért írtak róla, mert egy új Ferrarit vásárolt, hol pedig a Miss Belgiummal való afférja volt beszédtéma, és egyik nyilatkozata is visszatetszést keltett. "Egyiptomban van egy mondás: ha sztár akarsz lenni, nem szabad olyannak lenned, mint a víz, ami azt jelenti, hogy nem szabad átlagosan viselkedned, el kell érned, hogy mindig felfigyeljenek rád" - mondta az egyik újságnak.

Midónak ezt most megint sikerült elérnie: a múlt heti, Groningen elleni bajnokit követően (amelyen egyébként sérülése miatt nem lépett pályára) egy szponzori megbeszélésen kellett volna megjelennie, azonban valahogy megfeledkezett a dologról, és kihagyta a tárgyalást. Mindez alaposan feldühítette Koemant, aki kijelentette: "Hosszam hozzáállása nem megfelelő, és az utóbbi időben az edzéseken sem dolgozott maximális erőbedobással. Márpedig ezen nem a szakmai stábnak, hanem magának a játékosnak kell változtatnia". A tréner meghatározatlan időre a tartalékok közé száműzte a futballistát, aki most valószínűleg hosszabb ideig ott is fog maradni.