Vágólapra másolva!
Huszonnégy órával azután, hogy Sir Alex Ferguson, a Manchester United 2005 nyaráig hivatalban lévő menedzsere azt nyilatkozta, hogy megvan már az utódja Sven-Göran Eriksson, az angol válogatott szakvezetője személyében, Martin Kenyon, a MU ügyvezető elnöke még azt is letagadta, hogy egyáltalán tárgyaltak volna az utódlásról a svéd szakemberrel.

"Valóban szétnéztünk a piacon, amikor egy évvel ezelőtt úgy tűnt, Sir Alex visszavonul, s akkoriban beszélgettünk például Fabio Capellóval és Martin O'Neill-lel, a Celtic menedzserével. Erikssonnak azonban sohasem ajánlottuk fel a MU szakvezetői posztját, sőt, a kérdésről nem is tárgyaltunk vele" - állította Kenyon a Sky Newsnak adott interjúban. "Sir Alex a legjobb megoldás, mindig is azt szerettük volna, ha marad a csapatnál, s reméljük, amikor 2005 nyarán lejár mostani szerződése, a folytatás mellett dönt."

Ferguson fejbe rúgta Beckhamet/sport/focivilag/20030217ferguson.html

Kenyon nem kommentálta Ferguson azon kijelentését, hogy Eriksson lesz az utódja. Sir Alex akkor találta mondani mindezt, amikor még 48 óra sem telt el a Beckham-botrány óta. Ferguson egy kósza futballcipővel véletlenül fejbe rúgta sztárjátékosát, akinek felrepedt a szemöldöke. Ferguson akkor azt mondta, hogy egy klubon belül a lojalitás a legfontosabb erény, és ami az öltözőben történik vagy elhangzik, annak ott is kell maradnia.

"Felejtsük el ezt a kijelentést, és figyeljünk oda a szezon hátra lévő részére" - mondta Kenyon.

Ch. Gáll András