Vágólapra másolva!
Angol lapértesülés szerint a Real Madrid és az AC Milan labdarúgócsapatának illetékesei "ugrásra készen" figyelik a David Beckham és Sir Alex Ferguson közötti legújabb affér fejleményeit, mert mindkét klubnál szívesen látnák a klasszist.
Forrás: EPA
A mostani események fényé-ben nem meglepő: a kép archív Fotó: EPA

A spanyol elitklub Luis Figo helyére szerződtetné a technikás jobb oldali középpályást, de egyelőre még nem álltak elő ajánlattal. A Realnál amiatt is örülnének Beckhamnek, mert a pályán kívüli "tevékenységével" remek reklámhordozónak számít.

Az AC Milan már régóta szeretné megszerezni az ellentmondásos megítélésű sztárt. Állítólag Silvio Berlusconi elnök hétfőn késő este arra utasította a klub egyik menedzserét, hogy lépjen vele kapcsolatba.

Úgy tűnik, hogy Ferguson hétfő délutáni magyarázkodásával súlyos konfliktust igyekezett eltitkolni. Az egyik angol lap úgy tudja, hogy az edző és a játékos majdnem összeverekedett az Arsenal ellen elvesztett szombati FA-kupa nyolcaddöntő után. A tréner úgy vélte, hogy a mindent eldöntő második vendéggólt a középpályás hibája okozta, s mérgében dühösen belerúgott egy gazdátlan futballcipőbe, ami pont fejen találta a klasszist.

Edu-parádéval verte az Arsenal a ManUnitedet/sport/focivilag/20030215eduparadeval.html

A vérző homlokú Beckham ezután leköpte Fergusont, aki ezt érthetően zokon vette. A csetepatét csak az öltözőben tartózkodó többi játékos akadályozta meg.

Jellemző a külvilág érzékeny reagálására: a balhé miatt a Blue Square internetes fogadóirodánál a korábbi nyolcszoros helyett már csak hatszoros nyereményt jelentene, ha valaki arra tenné pénzét, hogy Beckham a szezon végén elhagyja a Manchester Unitedet.