Vágólapra másolva!
Az idei szezon negatív meglepetését az olasz bajnokságban egyértelműen az AS Roma együttese okozta: az már a bajnokság előtt is várható volt, hogy a Farkasok ezúttal nem fognak a bajnoki címért küzdeni, ám arra szinte senki sem gondolt, hogy túl a pontvadászat felén a fővárosiak csak a tizedik helyen szerénykednek majd. Nem csoda, hogy egyre többször felmerül a szakvezető, Fabio Capello távozásának a lehetősége, és a legutóbbi hírek szerint a mestert a nyáron több európai sztárklub is szeretné szerződtetni.

Capello az uóbbi évek egyik legsikeresebb olasz edzőjének számít, eddig mindegyik egyesületével sikerült nyernie valamilyen trófeát. Karrierje a Milannál kezdődött, és a rossonerókkal négy bajnoki címet nyert, megfejelve a Bajnokok Ligájával és az európai Szuperkupával. Ezt követően a Real Madridhoz került, ahol ugyan csak egy szezont töltött, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy bajnoki címet szerezzen. A Milan hívásának nem tudott ellenállni, visszatért egykori klubjához, de nem tudta megismételni sikereit, így 1998 nyarán távozott, és egy éven keresztül nem vállalt munkát. 1999-ben aztán az AS Roma szerződtette, és a Farkasokkal 2001-ben ismét elnyerte a scudettót, az előző szezonban pedig a második helyen végzett a Serie A-ban.

A jelenlegi pontvadászat előtt maga is tisztában volt azzal, hogy míg a vetélytársak alaposan megerősödtek, addig a Roma kerete a bajnoki cím megszerzése óta szinte egyáltalán nem változott, és amikor a klub nem tudta megszerezni a tréner által kért futballistát, Edgar Davidsot, Capello kijelentette: maximum a negyedik helyért lehet harcban a csapat.

A Serie A állása/sport/focivilag/20030208aserie.htmlDacourt Rómába érkezett/sport/focivilag/20030109dacourt.html

Ez persze nem tetszett az elnöknek, Franco Sensinek, és a két erős egyéniség konfliktusa szakítással fenyegetett, de végül sikerült békét kötniük, hiszen céljuk közös volt: az, hogy a Farkasok minél jobban szerepeljenek.

A gárda azonban csalódást okozott, katasztrofálisan kezdte a bajnokságot, a nyári átigazolások nem nagyon jöttek (Guardiola azóta már el is hagyta a klubot), és bár a télen valamelyest sikerült erősíteni (jött Dacourt és Marazzina), a csapat továbbra is csak a tizedik helyet foglalja el a tabellán. Igaz, az olasz kupában ott van az elődöntőben, sőt, az első meccsen idegenben szerzett előnyt a Lazio ellen, és a BL-ben is bejutott a második csoportfázisba, ám ennek ellenére sokan biztosra veszik, hogy Capello a nyáron távozni fog az olasz fővárosból.

A Premiership állása/sport/focivilag/20030208apremiership.html

A Gazzetta dello Sport szerdai számában már azt is sorra vették, hogy mely külföldi egyesületek érdeklődnek Capello iránt, és a lista valóban lenyűgöző: a "rózsaszín újság" értesülései szerint a Liverpool, a Fulham, a Barcelona és a Bayern München is szívesen látná a trénert a kispadján. A két angol egyesület mostanában nem a legjobban szerepel, különösen a Fulhamnél mennek rosszul a dolgok, és nagyon valószínű, hogy Jean Tiganát a bajnokság végén elküldik a klubtól, és a klub multimilliomos tulajdonosa, Mohammed al-Fayed valószínűleg csak egy neves szakembert tud elképzelni a kispadon.

Antic a Barcelona új edzője/sport/focivilag/20030131antic.htmlA Primera Division állása/sport/focivilag/20030209aprimera.html

A Liverpool esetében Gerard Houllier kapcsán a legnagyobb probléma a francia mester szívpanasza lehet, hiszen a szakembernek tavaly két hónapot kellett kihagynia, és minap a Middlesbrough elleni bajnoki előtt is azt tanácsolták neki az orvosok, hogy inkább ne üljön le a kispadra. A Barca válsága rendkívül jók dokumentáltnak számít, és a Van Gaal helyére kinevezett Radomir Antic szerződése csak akkor érvényes a következő idényre is, ha a katalánok megnyerik a BL-t, vagy legalább negyedikek lesznek a bajnokságban.

Ami a Bayern Münchent illeti, a bajoroknál a szezon közben többször is kritizálták Ottmar Hitzfeldet, akinek kontraktusa ráadásul a szezon végén lejár, és a müncheniek kiszemeltjei között állítólag Capello is ott van. Ez utóbbi pletykát tovább erősíti, hogy az olasz szakember maga is elismerte, hogy az utóbbi időben elkezdett németül tanulni.

Maga Capello váltig állítja, hogy esze ágában sincsen otthagyni a Romát, és ki fogja tölteni szerződését, amely 2005-ig érvényes, sőt, saját elmondása szerint már el is kezdte a tervezést a következő szezonra. Mindezek ellenére az olasz lapokban továbbra is tartja magát az a pletyka, hogy a Rómának új trénere lesz a következő szezonban, sőt, a jól értesültek azt is tudni vélik, hogy ez nem lesz más, mint az olasz edzői kar doyenje, Carlo Mazzone, aki jelenleg a Bresciát irányítja. Róla egész Olaszország tudja, hogy hatalmas Roma-drukker, és a kilencvenes évek közepén már irányította a Farkasokat.