Vágólapra másolva!
A klub szerdai rendkívüli elnökségi ülésén azonnali hatállyal lemondott posztjáról Joan Gaspart, a Barcelona elnöke. Gaspart pénteken jelentette be szándékát, de akkor még azt jelezte, hogy március 1-jével köszön le. A katalán együttes első embere a rossz gazdasági helyzet, illetve a labdarúgócsapat gyenge szereplése miatt távozik.

A spanyol lapok szerint ideiglenesen Enric Reyna veszi át a klub irányítását. A Barcelona új vezetőjének kiléte a júniusi választásokon dől el.

Nem szexpartiztak a Barcelona focistái/sport/focivilag/20030210nemszexpartiztak.htmlA Primera Division állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030209aprimera.html

Az egyesület 2003-as várható adóssága eléri a 230 millió eurót. Gaspartra, aki 2000. július 24. óta töltötte be megbízatását, a szurkolók és a sajtó részéről is egyre erősödő nyomás nehezedett, mivel a csapat sorozatban veszítette el mérkőzéseit, s csak a tizenötödik helyen áll, mindössze két pontra a kiesőzónától.

A gyenge eredmények miatt január 31-én a holland Louis van Gaal helyett a szerb Radomir Antic lett a vezetőedző, de Gaspart és - egyelőre - az együttes helyzetén ez a váltás sem segített.