Gaspart lett a második bűnbak

Az FC Barcelona kétségtelenül fennállása egyik legnagyobb válságát éli, hiszen a klub, amely története során sohasem esett ki az élvonalból, húsz forduló után a 15. helyen áll a bajnokságban, és csak három pont választja el a kieső helyen álló Racing Santandertől. Az első bűnbak a gyászos szereplés miatt a tréner, Louis van Gaal lett, majd most az elnök, Joan Gaspart jelentette ki, hogy március elsejével lemond posztjáról, de az embernek egyre inkább az az érzése, hogy nem csak ők tehetnek arról, hogy a katalánok gyengélkednek: az okokat inkább a klub vezetőségében (és nem is legfőként az elnökben, Joan Gaspartban) kell keresni.

A drukkereknek persze más volt a véleményük, és amikor a 14. fordulóban a Sevilla ellen hazai pályán 3-0-ra kikapott a csapat (ez volt egymás után a harmadik vereség), a Nou Camp közönsége egy emberként lengette a zsebkendőjét, és hogy még egyértelműbbé tegye a dolgot, rendületlenül skandálta: "Dimision, dimision!", azaz "Lemondani, lemondani!". Értették mindezt egyrészt Van Gaalra, akinek minden egyes kispadról való felugrását füttyszó kísérte, másrészt pedig az elnökre, Joan Gaspartra. Amikor a játékvezető véget vetett a Barcelona szenvedésének, Gaspart felállt a díszpáholyban, és a szembenézett a fejét követelő tömeggel. A vezetőség többi tagja ugyan hívta őt, hogy hagyja el a lelátót, de a presidente vagy öt percen keresztül csak állt, a kamerák pedig szuperközeli felvételeket adtak az arcáról, amely egy megtört öregembert mutatott.

Ekkor mindenki biztosra vette, hogy Gaspart 24 órán belül lemond, ám nem ez történt, és miután a csapat a következő két meccset megnyerte, úgy tűnt, hogy az egyesület akár ki is lábalhat a hullámvölgyből. Ezt azonban újabb visszaesés követte, amelynek "csúcspontja" a Valencia elleni hazai 4-2-es vereség volt. Ezután már csak idő kérdése volt az edzőcsere, és a Celta Vigo elleni zakót követően ez be is következett. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Van Gaal is belássa: jobb, ha távozik, hiszen a klub aligha tudta volna kifizetni a szerződésében szereplő végkielégítést. A szakember egy bizonyos összeget persze így is kapott, utódjával, Radomir Anticcsal pedig már teljesítményorientáltabb kontraktust kötöttek: a jugoszláv tréner csak akkor kaszálhat nagyot, ha a bajnokságban az első négyben végez a csapat, vagy ha megnyerni a BL-t. Jelen esetben ez utóbbi tűnik egyszerűbbnek.

Van Gaal azonban még lemondásakor is váltig állította, hogy nála megfelelőbb ember nem is ülhetne a Barca kispadján, és bár neki is megvan a felelőssége a történteket illetően, az emberben egyre nagyobb a gyanú, hogy inkább vezetői válságról van szó. Aligha van ugyanis még egy olyan egyesület a világon, amelynek a vezetősége olyan sok emberből állna, és olyan sokfelé húzna, mint a Barcelona. Érdekes összehasonlítani a katalán klub felépítését a nagy rivális Real Madridéval: mindkét egyesületnél 2000-ben választottak új elnököt. A királyi gárdánál Florentino Péreznek sikerült a modern kor követelményeinek megfelelően megújítani az egyesület struktúráját: noha a 12 tagú elnökség megmaradt, a döntéshozatal tulajdonképpen négy ember kezében van: az elnökön kívül van egy sportigazgató, egy gazdasági és egy marketingigazgató. A Barcánál ezzel szemben a szintén 12 tagú elnökség mellett találhatunk öt alelnököt, hat tiszteletbeli tagot, valamint egy 32 tagú tanácsadói testületet. A döntéshozói felelősség ennek megfelelően elképesztően megoszlik, arról nem is beszélve, hogy a tagok elképzelései általában távolról sem hasonlítanak egymásra.

Mindennek persze megvannak a történelmi gyökerei, hiszen a Franco-korszakban minél többen támogatták az egyesületet, annál jobb volt, mivel mindez a katalán nemzetiség egységét fejezte ki. Manapság azonban erre már nincs szükség, és Gaspart képtelen volt arra, hogy drasztikusnak számító, ám létfontosságú modernizációról döntsön. Az elnök inkább szurkolóként, mint sportvezetőként gondolkozott, mindenkinek meghallgatta a véleményét, ami káoszt eredményezett. Most pedig sorra indítják ellene a bizalmatlansági indítványokat. Így érkezhetett a tréner tudta és beleegyezése nélkül a csapathoz 2001-ben Geovanni, 2002-ben Riquelme, költhetett a klub két év alatt 215 millió eurót új focistákra, összesen 15-re, akik közül öten ma már nincsenek a Barcelonánál...

A Barcelona igazolásai 2000 nyara óta
(az árak millió euróban értendők)

név	ár	év	meccs/gól
Marc Overmars	39,6	2000	62/9
Gerard López Segu	29	2000	48/2
Richard Dutruel *	ingyen	2000	15/-
Alfonso Pérez Munoz *	20	2000	21/2
Emmanuel Petit *	21	2000	22/1
Javier Saviola	29,5	2001	55/19
Debeirson Márcio Geovanni *	21,4	2001	26/5
Roberto Óscar Bonano	ingyen	2001	41/-
Patrick Andersson	7,6	2001	12/-
Fábio Rochemback	14,6	2001	36/2
Francisco Coco *	kölcsön	2001	24/-
Philippe Christanval	16,7	2001	29/-
Juan Román Riquelme	6	2002	13/1
Gaizka Mendieta **	10	2002	16/1
Robert Enke	ingyen	2002	-/-

* Azóta távozott a klubtól
** Kölcsönbe, a nyáron 23 millióért véglegesen megvehetik