Vágólapra másolva!
Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem busszal, hanem repülővel utazik a DVSC futballcsapata Perugiába. Így aztán a debreceni küldöttség a péntek éjszakát Budapesten tölti, mivel szombaton kora reggel indul a gép az olaszországi edzőtábor helyszínére.

A piros-fehérekhez csak később csatlakozik Bajzát Péter, Balogh János és Máté Péter, mivel a három hajdúsági futballista az utánpótlás-válogatott mérkőzésén lép pályára Cipruson, míg a sérült Balogh Zsolt, valamint a szabadlistára tett Nenadics itthon marad. Az ugyancsak lábát fájlaló Böőr Zoltán viszont - az A válogatott ciprusi fellépése helyett - klubcsapatával tartott, hiszen az orvosok szerint jövő keddtől már bekapcsolódhat a munkába.

Néhány napja felmerült, hogy Kerekes Zsombor a Videotonhoz igazol, ám a szabadkai csatár ügye egyelőre lekerült a napirendről, és ő is Perugiába repült a gárdával. Mint azt Horváth Béla technikai vezetőtől megtudtuk, a Loki a tizenkét napos edzőtábor alatt hat edzőmérkőzésen lép pályára Olaszországban, köztük az első ligás Perugiával, amely a legutóbbi hetekben a Juventust és az Internazionalét is legyőzte a Serie A-ban, illetve az olasz kupában.

Bánki József