Vágólapra másolva!
Szerdán este a müncheni Olimpiai-stadionban a Werder Bremen hosszabbítás után 4-1-re legyőzte az 1860 Münchent a német kupában a négy közé jutásért lejátszott találkozón. A brémaiaknál ezúttal nem kapott játéklehetőséget Lisztes Krisztián, aki azonban emiatt nincs elkeseredve, s mint elárulta, alig várja már a magyar válogatott ciprusi fellépését Bulgária ellen, amelyen újra találkozhat egykori stuttgarti klubtársával, Krasszimir Balakovval.
Forrás: werder-online.de
- Netán Schaaf edző elégedetlen a teljesítményével, hogy az eddigi két bajnoki és a mostani kupafellépés közül mindössze a Bielefeld ellen lépett pályára?



- Ezek szerint a Bulgária elleni, ciprusi válogatott mérkőzésen is visszafogottabb teljesítményre számíthatunk?
- Egyáltalán nem, mivel fizikálisan nincs gondom, továbbá sokat jelentene egy siker, ugyanis remek csapattal kerülünk szembe. A bolgárok három győzelemmel rajtoltak Eb-selejtező csoportjukban, ami jelzi az erejüket. Annak pedig külön örülök, hogy ismét találkozhatok egykori stuttgarti csapattársammal, Krasszimir Balakovval, akivel a pályán és azon kívül is jól megértettük egymást.

Gellei kilencszer cserélhet Bulgária ellen/sport/magyarfoci/20030205gellei.htmlA Bundesliga állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030201abundesliga.html

- A hangjából ítélve nincs elkeseredve túlzottan a brémai mellőzése miatt.
- Miért lennék? Hiszem, hogy előbb-utóbb újra visszaverekedem magam a csapatba. Talán már a hét végén sikerül ez, amikor ismét az 1860 München ellen játszunk bajnoki mérkőzést. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy éppen ezért pihentetett Thomas Schaaf a müncheni kupameccsen.

Bánki József