Vágólapra másolva!
A latinos futballra szeretné megtanítani játékosait Humberto Coelho, a Koreai Köztársaság futballválogatottjának portugál szövetségi kapitánya.

"Ez a csapat nagyszerű eredményt ért el azzal, hogy a tavalyi világbajnokságon negyedik lett. Mostantól mindenki jobban odafigyel rá, éppen ezért arra törekszem, hogy biztosítsam a további előrelépés feltételeit" - fogalmazott a tréner, akit kedden mutattak be Szöulban. "A latinos futballt szeretném meghonosítani, emellett igyekszem majd felgyorsítani a játékot. Megbízható védelemre is szükség lesz."

Hiddink tagadja a koreai doppingvádakat20020620hiddink1.html

Coelho január közepén írta alá a 2004 augusztusáig szóló, s további két évvel meghosszabbítható szerződését. A világbajnokságon még a holland Guus Hiddink irányította a válogatottat, a torna után azonban távozott a csapat éléről. Helyére Park Hang Szeót nevezték ki, őt viszont már október 19-én menesztették, mert csapata 11-esekkel kikapott a későbbi aranyérmes Irántól a puszani Ázsiai Játékok elődöntőjében.

"Teljesen természetes, hogy összehasonlítanak Hiddinkkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy változtatok a stílusomon. Tisztelem a munkáját, de én a magam módján dolgozom majd" - jelentette ki Coelho, aki a kispadon március 29-én debütál: akkor a koreai együttes barátságos mérkőzésen Kolumbiával találkozik.