Vágólapra másolva!
A dél-amerikai klubok még európai társaiknál is rosszabb anyagi helyzetben vannak, amin általában legjobbjaik eladásával próbálnak meg javítani. Ez eddig elsősorban az argentin klubokra volt jellemző (gondoljunk csak Aimarra, Saviolára vagy Riquelmére), a következő a sorban azonban a brazil Sao Paulo FC lehet, amely a válogatott támadóját, Kakát szeretné értékesíteni az európai piacon.

A Sao Paulo FC együttese a kilencvenes évek első felében a világ egyik legjobb klubcsapatának számított: egymás után háromszor szerepelt a Libertadores-kupa döntőjében, ebből kétszer nyerni is tudott (1992-ben és 1993-ban), sőt, kétszer hódította el a Világkupát, vagyis hivatalosan is a klub volt a világ legjobb csapata. Azóta viszont nem sok sikerélményben volt része a drukkereknek, hiszen egy Rio-Sao Paulo-kupagyőzelmen és két paulista bajnoki címen kívül mást nem tudott felmutatni a csapat az elmúlt évtizedben. Még fájóbb volt azonban a szurkolók számára, hogy a Sao Paulo 1994 óta még csak el sem tudott indulni a legrangosabb dél-amerikai klubtornán, a Libertadores-kupán, és mindezt a klubkassza is alaposan megsínylette. Dél-Amerikában ugyanis a játékoseladásokon kívül szinte csak a Libertadores-kupaszereplés ad lehetőséget arra, hogy a televíziós közvetítésekből származó bevételekből nagyobb összeghez jussanak a klubok, és enélkül az egyesületek lassú sorvadásra vannak ítélve.

A végzet most a Sao Paulo FC-t is utolérte, hiszen a klub vezetősége elismerte, hogy az egyesületnek súlyos anyagi gondjai vannak. A csapatnak ugyanis ismét nem sikerült kvalifikálnia magát a Libertadores-kupára: hiába nyerte meg tavaly a brazil bajnokság alapszakaszát, a rájátszásban rögtön a negyeddöntőben vereséget szenvedett a későbbi győztes Santostól. Mindennek következményeképpen az egyesületnek elfogyott a pénze, a focisták immár két hónapja nem kaptak fizetést, és az egyesület menedzsere, Carlos Augusto dos Barros kijelentette: "Noha nem akarjuk, jelen pillanatban nem tehetünk más, mint hogy eladjuk legértékesebb játékosunkat, még ha nem is kapunk annyit érte, amennyit szeretnénk". Márpedig a Sao Paulo FC legértékesebb focistája jelenleg nem más, mint a fiatal támadó középpályás, Kaká.

Ki megy ma?/sport/focivilag/20030204kimegy.html

A Ricardo Isecson Santos Leite névre keresztelt, de Kaká művésznéven futballozó játékos áprilisban még csak 21 esztendős lesz, de már világbajnoknak mondhatja magát, hiszen a nyáron ott volt a selecaóban a World Cupon. A vébén ugyan csak egy meccsen Costa Rica ellen lépett pályára, de összesen ötszörös válogatottnak mondhatja magát, és rendkívül gólerősnek számít: a tavalyi bajnokságban kilencszer volt eredményes, 2001-ben 11 gólt szerzett az országos pontvadászatban, a jelenleg zajló paulista bajnokságban pedig három forduló alatt négyszer talált be. A játékos ügynöke, Wagner Ribeiro szerint jelenleg két európai egyesület érdeklődik komolyan védence iránt: az olasz Brescia és a német Bayer Leverkusen. Tekintve, hogy jelen pillanatban egyik klub sem tekinthető élcsapatnak hazája bajnokságában (igaz, a Leverkusen nemrégiben még Európa élvonalába tartozott), a Sao Paulo nem számíthat túl sok pénzre, különösen ahhoz képest, hogy a brazilok húszmillió dollárt serettek volna kapni Kakáért. Ennyit valószínűleg még az AC Milan, a Manchester United és a Juventus sem adna meg - mert a hírek szerint ezek a klubok is figyelik a középpályását, aki a nyárig minden bizonnyal még Brazíliában kergeti majd a labdát.

Ronaldót és a brazil védelmet kritizálja Gérson/focivb/20020613gerson.html