Vágólapra másolva!
Alessandro Del Piero, a Juventus és az olasz labdarúgó-válogatott klasszisa várhatóan két hónapig nem léphet pályára a hétvégén elszenvedett combizomszakadás miatt.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben az orvosok nem tudnak valami "csodát tenni" a bajnokságban már tizenkét gólt szerző támadó sérülésével, akkor a Bajnokok Ligája második csoportkörében nem játszhat, s ez nagyon érzékenyen érintheti a torinói együttest.

A huszonnyolc éves futballista két perccel az Atalanta elleni bajnoki mérkőzés vége előtt járt szerencsétlenül, s a Juventus kénytelen volt tíz emberrel befejezni a találkozót, mivel Marcello Lippi vezetőedző addigra már kihasználta mindhárom cserelehetőségét. Pedig az utolsó pillanatokban is nagy szükség lett volna az örök veszélyt jelentő csatárra, hiszen meglepetésre a címvédő erejéből csak 1-1-es döntetlenre futotta.

Olasz lapértesülések szerint a török válogatott és a Galatasaray erőssége, Hasan Sas nyáron az Internazionaléhoz szerződik. Az újságok azt is tudni vélik, hogy a milánói klub vezetőiés a huszonhat éves támadó már meg is állapodtak egymással, hiszen a tavalyi világbajnokságon bronzérmes futballista június 30-tól szabadon igazolható lesz.

Ingyen igazolható futballsztárok/sport/focivilag/20030113ingyen.html

Hasan Sas jelenleg nem sok játéklehetőséghez jut csapatában, mivel nem volt hajlandó meghosszabbítani az idény végén lejáró szerződését, ráadásul az isztambuli együttes vezetőedzőjével, Fatih Terimmel sincs a legjobb viszonyban.

A csatár döntésében az is közrejátszhatott, hogy az olaszok keretében jelenleg is van két török válogatott: Emre Belozoglu és Okan Bürük.

Hasan Sas portréja20020530hasan.html