Vágólapra másolva!
Kiegyensúlyozott, nagy csatát hozott a magyar teremlabdarúgó-bajnokság debreceni döntője, amelynek fináléjában a házigazda együttes a tornán összesen három gólt szerző Kolbe, illetve Andorka találatával 2-0-ra legyőzte az MTK-t.
Forrás: MTI
Kerekes Zsombor (b.) lelkes játék- kal segítette bajnoki címhez a Lokit Fotó: MTI

A papírformának megfelelően a két másodosztályú csapat, a REAC és a Haladás csapata búcsúzott a teremlabdarúgó-bajnokság csoportkörét követően.

Az A csoporból a két győzelmet szerző ZTE és a rákospalotaiakat verő MTK jutott az elődöntőbe, míg a gólszegény B csoportból a négypontos Ferencváros és a két döntetlent elérő hazai Debrecen lépett tovább.

Az első elődöntőben a ZTE a Lokival csapott össze, s az első félidőben Vincze Ottó szabadrúgását a másodikban Hanák egalizálta. Az utolsó percben Kolbe találatával a Debrecen szerezte meg a vezetést és a győzelmet.

Izgalmas összecsapást hozott a "Várszegi-elődöntő", amelyben az MTK és a Fradi csapott össze egymással. A kék-fehérek határozottabb játékát Andronic gólja koronázta volna meg, ám a játékvezető úgy döntött, a találat az első félidő végét jelző dudaszó után esett. A második félidőben Balog révén a Fradi szerzett vezetést, majd Czvitkovics lövését Szűcs éppen Zavadszky elé ütötte, aki nem hibázott. Egy perccel később Rednic is gólt szerzett, döntőbe juttatva csapatát.

A fináléban a házigazda Debrecen magabiztos játékkal, a tornán kiválóan játszó, s összességében három találatig, s ezzel gólkirályi címig jutó Kolbe közeli találatával, majd Andorka okos emelésével 2-0-ra nyert az MTK ellen, s megszerezte a bajnoki címet. A győztes hat-, a második helyezett négy-, a harmadik ZTE és Fradi pedig két-kétmillió forinttal gazdagodott.

A legjobb mezőnyjátékos Zavadszky Gábor (MTK), a gólkirály Kolbe Ádám (Debrecen), a legjobb kapus Szűcs Lajos (FTC) lett, míg a leglelkesebb játékosnak járó Simon Tibor-díjat a súlyos beteg Kövesfalvi István (REAC) kapta.

Gellei Imre, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "A remek hangulat, a közönség közelléte mentálisan jó felkészülést jelentett a játékosoknak a nagypályás bajnokságra. Természetesen én a február 12-i, Bulgária elleni válogatott mérkőzés tekintetében figyeltem a kerettagokat, s örömmel tapasztaltam, jelöltjeim jól játszottak. A torna jó kezdeményezés, remélem, hangulatát és izgalmát a tavaszi idényre is átmentik az együttesek."

Szentes Lázár, a győztes Debrecen szakvezetője: "Azt hiszem, ma este a mi csapatunk tette a legtöbet a győzelemért, ezért nyerhettünk. Köszönöm a közönség buzdítását, nagy öröm látni, ahogy egymásra talált a csapattal"

Garami József, a Ferencváros mestere: "Összességében elégedett vagyok a csapattal, sajnos az MTK elleni elődöntőben 1-0 után figyelmetlenek voltunk, no meg az ellenfél is jól játszott.Remek érzés, hogy ennyi szimpatizáns elkísért bennünket."

Eredmények
A csoport:
Zalaegerszeg - Rákospalotai EAC 2-0
MTK - Rákospalotai EAC 3-1
Zalaegerszeg - MTK 4-2
A végeredmény: 1. Zalaegerszeg 6 pont, 2. MTK Hungária 3, 3. REAC 0

B csoport:
Debrecen - Haladás 1-1
Ferencváros - Haladás 1-0
Ferencváros - Debrecen 1-1
A végeredmény: 1. Ferencváros 4, 2. Debrecen 2, 3. Haladás 1

Elődöntők:
Zalaegerszeg - Debrecen 1-2 (1-0)
gól:
Vincze O., illetve Hanák, Kolbe

MTK-Ferencváros 2-1 (0-0)
gól:
Zavadszky, Rednic, illetve Balog

Döntő:
Debrecen - MTK 2-0 (0-0)
gól:
Kolbe, Andorka

Bánki József