Vágólapra másolva!
A nyári átigazolási időszak utolsó napján több szenzációs transzfer is született: akkor váltott klubot Marco di Vaio, Alessandro Nesta, Hernán Crespo és Fabio Cannavaro is, és mind a hárman jelentős összegért cseréltek csapatot. A téli átigazolási időszakra viszont nem ez volt a jellemző a Serie A-ban: a nagy klubok többsége kimaradt a mercatóból, vagy csak minimálisan vett részt benne, miközben a kiscsapatok kölcsönszerződések egész sorát kötötték.

Jellemző a játékospiac jelenlegi helyzetére, hogy az olasz élvonal 18 egyesületéből öthöz egyáltalán nem érkezett új focista a télen, és ebből négy gárda ott van az első hétben a tabellán. A Juventusnál semmilyen mozgás nem volt, a torinóiak nem hogy nem igazoltak senkit, de nem is váltak meg egyetlen focistától sem, úgy látszik, Marcello Lippi a jelenlegi játékoskeretet tökéletesnek tartja céljai eléréséhez.

Az AC Milannál sem történt sok változás, mindössze annyi, hogy a nyáron szerződtetett, utánpótlás-válogatott Marco Borriellót kölcsönadták az Empolinak, amelynek sürgősen csatárra volt szüksége Marco Saudati novemberi sérülését követően. Borriellónak Sevcsenko, Rivaldo, Inzaghi és Tomasson ellen szinte semmi esélye nem volt a csapatba kerülésre, pedig nincs rossz formában: az ősszel az utánpótlás-válogatott színeiben háromszor volt eredményes.

Ki megy ma? - Signori, Demetradze/sport/focivilag/20030202kimegy.html

Nem érkezett még új labdarúgó a meglepően jól szereplő, és az UEFA-kupás helyezésekért harcban lévő Udineséhez és Bolognához sem, igaz, mindkét együttes megvált pár focistától, és némileg meglepő módon a Perugia sem szerződtetett senkit a télen.

Az élcsapatok közül a Chievo volt a legaktívabb, az ötödik helyen álló veronai gárdától ketten távoztak, érkezett viszont három labdarúgó is. Massimo Marazzina távozása nem okozott meglepetést, hiszen a csatár konfliktusba került a szakvezetővel, Luigi del Nerivel, és ezért átadólistára tették, az viszont már érdekesebb, hogy a jugoszláv Nikola Lazeticsre sem tartottak igényt, hiszen a focista a nyáron érkezett.

Nagy kérdés, hogy a transzfer miként jöhetett létre, hiszen a FIFA legújabb szabályai szerint egy focista 12 hónapon belül kétszer nem válthat klubot, márpedig Lazeticset a nyáron a Como igazolta le a Fenerbahcétől, majd még szeptemberben kölcsönadta a Chievónak, ahonnan most a Lazióba került: akárhogyan is számoljuk, ez három klubcsere fél év alatt.

A Chievo mindenesetre Marazzina pótlására megszerezte a Comótól a horvát Sasa Bjelanovicot, ezen kívül két védőt igazolt a svéd Risp és Cagliaritól érkezett Grassadonia személyében.

A Serie A állása/sport/focivilag/20030126aserie.htmlA Serie A 2002-2003-as menetrendje/sport/focivilag/20020910serie.html

A két fővárosi egyesület is több transzfert hajtott végre. A Laziót elhagyta a klubot feljelentéssel fenyegető Juan Pablo Sorín, akit a nyáron a Cruzeirótól szerződtettek, ám mivel még mindig nem fizették ki a vételárát, így az argentin "papíron" visszatért korábbi klubjához, és onnan szerződött a Barcelonába. Szintén Spanyolország felé vette az irányt a szintén nyáron érkezett Christian Manfredini, akit az Osasunának adtak kölcsön, helyét egy másik volt chievós, Lazetics töltheti be.

Az AS Románál inkább erősítésre volt szükség, amelyet a középpályán Olivier Dacurt-ral, a csatársorban pedig Massimo Marazzinával hajtottak végre, cserébe viszont Batistuta, Guardiola és Tomics is távozott. Batigól némileg váratlanul az Internazionaléhoz szrződött, a bajnoki címre törő milánói gárdának Hernán Crespo súlyos sérülése miatt volt szüksége az argentin gólvágóra.

Ami a kiesés elleni küzdelmet illeti, a tabella alsó felében található együttesek elsősorban rövidtávon gondolkoztak, így a kölcsönszerződések vitték a prímet. Az Atalanta és a Torino négy focistát is szerződtetett: a bergamóiakhoz három védő is érkezett Paolo Tramezzani (Piacenza), Natale Gonnella (Hellas Verona) és Sebastiano Siviglia (AC Parma) plusz egy csatár Davor Vugrinec (Lecce) személyében, a Torino pedig elsősorban a középpályára igazolt, hiszen a Parmától kölcsönkapott Massimo Donati, a Middlesbrough-tól érkezett Carlos Marinelli, és a fél éve klub nélküli Francesco Statuto is ebben a csapatrészben szerepel. Rajtuk kívül még a kapus Alex Manninger szerződött a Bikákhoz.