Vágólapra másolva!
Robbie Fowler távozik a Leeds labdarúgócsapatától, s csütörtökön három és fél éves szerződést köt a Manchester Cityvel.

A válogatott csatár két héttel ezelőtt még meggondolta magát, pedig a két klub már mindenben megegyezett. Most viszont nem akadékoskodott az egykori liverpooli csillag, s hatmillió fontért együttest cserél.

Fowler sokáig gondolkodott, mert nem igazán akarta, hogy csökkentsék heti 50 ezer fontos fizetését. A Manchester Citynél azonban a legnagyobb sztárnak számító Nicolas Anelka is csak 35 ezret keres, s az új szerzemény sem kap majd többet.

A Leedsből távozó támadó a három és fél év alatt hárommillió fonthoz (heti közel 17 ezerhez) jut, s ezt megduplázhatja, ha megfelelő teljesítményt nyújt.