Hat futballistát igazolt a Birmingham

Aligha van még egy olyan egyesület a topligákban, amely jobban kihasználta volna a januári átigazolási időszakot, mint az angol Birmingham City együttese. A Premiership újonca a bennmaradásért folytatott küzdelemben úgy vélte, hogy a csapat jelentős erősítésre szorul, és ennek érdekében alig két hét leforgása alatt hat új labdarúgót is igazolt.

A birminghami gárda ezt megelőzően utoljára 1986-ban szerepel a legjobbak között, vagyis még a Premier League létrejötte előtt játszott az első osztályban, ráadásul az előző három évben a csapat rendre ott volt a feljutásért vívott osztályozókban, de mindig elbukott az elődöntők során. Nem csoda tehát, hogy hatalmas örömöt okozott, amikor 2002 nyarán aztán végre sikerült megnyerni a playoffot, és a gárda feljutott az áhított Premiershipbe.

A tréner, Steve Bruce már ekkor is úgy vélte, hogy a legjobbak közötti helytálláshoz meg kell erősítenie játékoskeretét, és ennek köszönhetően a nyáron is több neves labdarúgó érkezett az egyesülethez: a szenegáli válogatott csapatkapitányát, Aliou Cissét a francia Montpellier-től, az ír válogatott Clinton Morrisont a Crystal Palace-tól, honfitársát, Kenny Cunninghamet a Wimbledontól (ők mind a hárman ott voltak a tavalyi világbajnokságon), a walesi Robbie Savage-et pedig a Leicester Citytől vették meg.

Ennek ellenére nem kezdődött valami jól a bajnokság az együttes számára, az első két mérkőzésen nem hogy pontot, de még gólt sem tudott szerezni a gárda, de ezt követően már eredményesebb volt a csapat. Amikor a hatodik játéknapon a hosszú idő óta első birmimghami derbin az Aston Villa ellen 3-0-ra nyert a gárda (ezen a meccsen született az a mára már legendává vált gólt, amikor a Villa finn portása, Enckelmann elengedte a talpa alatt csapattársa hazaadását), a Birmingham a nyolcadik helyen állt a tabellán, a drukkerek pedig a mennyországban érezték magukat. Ezen a meccsen egyébként egy új szerzemény is bemutatkozott, a jamaikai válogatott Daryll Powell már az idény közben érkezett a Derby Countytól, vagyis Bruce mester ekkor sem érezte befejezettnek az erősítést.

A szurkolóknak mindenesetre hamar vissza kellett térniük a földre, mert a derbin aratott győzelmet két vereség követte, és a gárda szép lassan egyre lejjebb csúszott a tabellán - még ha a kieső pozíciókig nem is esett vissza. A Birmingham bebetonozta magát a 14-15. hely környékére, és bár a tréner tökéletesen elégedett lett volna azzal, ha a bajnokság végén is itt áll az együttes, természetesen nem akarta, hogy az utolsó játéknapig izgulni kelljen a bennmaradás miatt.

Éppen ezért a télre újabb igazolásokat tervezett, és elsősorban a védelmet kellett megerősítenie, mivel ebből a csapatrészből sorra dőltek ki az emberek sérülés miatt. Michael Johnson, Olivier Tebily, Martin Grainger és a csapatkapitány Steve Vickers is kisebb-nagyobb pihenőre kényszerült, nem csoda tehát, hogy a Birmingham első kiszemeltje egy hátvéd volt. Az egyesület még decemberben felvette a kapcsolatot a szenegáli Ferdinand Colyval, aki távozni szeretett volna klubjától, a francia Lenstól, mivel ott nem nagyon kapott játéklehetőséget. Colyt minden bizonnyal honfitársa, Aliou Cissé győzte meg arról, hogy érdemes Birminghambe igazolnia, mert már decemberben megegyezett az angolokkal, és január elsejétől a St. Andrews-ban edzett.

Bruce pedig továbbra is Franciaországban nézett szét, és sikerült egy igazi nagy halat kifognia. A klub ugyanis január első napjaiban bebiztosította magának a világ- és Európa-bajnok Cristophe Dugarry szolgálatait, egyelőre a szezon végéig. A Bordeaux focistája karrierje során már szerepelt a Primera Divisiónban és a Serie A-ban is, és úgy gondolta, hogy a Premiershipben is szeretné kipróbálni magát. Az egyesületnél renoméjának megfelelően kezelték Dugát, Bruce például kijelentette, hogy ez a klub történetének legnagyobb igazolása.

De természetesen nem ez volt az utolsó. Pár nap elteltével ugyanis újabb két focista csatlakozott a csapathoz, igaz, ők már országhatáron belülről: Jamie Clapham, akiért kétmillió eurót fizettek, a másodosztályú Ipswich Towntól jött, míg az egykori viláklasszis kapus, Ray Clemence fia, Stephen a Tottenhamtől érkezett 1,3 millió euróért. Ez a négy labdarúgó az Arsenal ellen mutatkozott be a csapatban, mind a négyen a kezdő tizenegyben kaptak helyet.

A folyamat azonban még mindig nem fejeződött be, a védelem ugyanis még mindig lukas volt, legalábbis a szakvezető szerint. Bruce-nak természetesen meg volt a kiszemeltje is, aki nem volt más, mint az Arsenal saját nevelésű hátvédje, Matthew Upson, akit egykoron a legnagyobb tehetségek között tartottak számon a Highburyben, de sehogyan sem tudott bekerülni a kezdő tizenegybe. Hat év alatt mindössze húsz élvonalbeli találkozón szerepelt, többször is kölcsönadták alacsonyabb osztályokba, így örömmel vette a Birmingham megkeresését. Érte egymillió fontot kellett fizetni, ám ez az összeg akár hárommillióra is felemelkedhet, attól függően, hogy Upson hány találkozón szerepel.

A hatodik új szerzemény a lengyel Piotr Swirczewski lett, aki előbb próbajátékon szerepelt a klubnál, majd miután az edzéseken jó teljesítményt nyújtott, az egyesület a szezon végéig kölcsönvette őt az Olympique Marseille-től. Kis híján egy hetedik labdarúgó is Birminghambe igazolt, hiszen a szlovák Robert Vitteket is tetsztelte a klub, és a focista nem is tett rossz benyomást magáról, ám a januári játékosdömping után Bruce úgy döntött: ennyi éppen elég volt. Épp elég feladat lesz a számára a fenti hat focistát beépíteni a csapatba.