Vágólapra másolva!
Nyolc új játékost mutattak be pénteken a Kispest-Honvéd csapatánál, s az új szerzemények egyike, Hamar István szerint a jelenlegi keret már alkalmas lehet arra, hogy kiharcolja a bentmaradást.

Pénteken nyolc új játékost mutattak be a Kispest-Honvéd vezetői. A Videotontól igazolt Hamar István hazatér a Bozsik-stadionba, hiszen 1992-től három éven át erősítette a piros-feketéket. A négy győri (Molnár Levente, Erős Gábor, Filó Attila, Mracskó Mihály) közül utóbbi a legrutinosabb, s a REAC-tól ugyancsak anyaegyesületébe tér vissza Hungler Gábor, míg a szolnoki Fedor Ottó - Balogh Pál duó egyelőre ismeretlen a kispesti szurkolók számára, s az előrejelzések szerint nekik lesz a legnehezebb feladat a csapatba kerülés.

A jövő héten még csatlakozhat a kerethez a ferencvárosi Hrutka János, aki az Eintracht Frankfurthoz utazott esetleges szerződtetése végett. Legalábbis Hrutka abban maradt Kovács Attila menedzserrel, hogy szerdáig választ ad a kispesti ajánlatra.

- Milyen érzésekkel jött el a Videotontól, hiszen a fehérváriak jelenlegi mestere, Bicskei Bertalan, akinél korábban stabil válogatott is volt, szerette volna játszatni? - kérdeztük Hamar Istvánt.
- Ez így van, ám a vezetők - közülük is leginkább Szigli István ügyvezető - látni sem akartak, ezért jobbnak láttam, ha távozom. Már fel is bontottuk a szerződésemet, a csapattól elköszöntem, s ha nem is boldogan - elvégre a fiúk között jól éreztem magam -, mégis felszabadultan pakoltam össze a holmimat.

A Győr a legsportszerűbb, a Kispest a legdurvább/sport/magyarfoci/20030121agyor.htmlŐze hisz a Kispestben, olvasóink nem/sport/magyarfoci/20030114ozehisz.html

- A Kispesttel milyen időtartamú szerződésben állapodott meg?
- Fél plusz két évesben, s a jövő héten írjuk alá a papírokat.

- Gondolom, szeretettel fogadták korábbi együttese elöljárói, elvégre hazatért a Bozsik-stadionba.
- Valóban kedvesen fogadtak Kozma Mihályék, de valahol számítottam is erre, hiszen szép éveket töltöttem annak idején a Honvédnál, a bajnoki cím megszerzése máig felejthetetlen élmény számomra. Örülök, hogy visszatérhettem Kispestre, s hiszem, segíteni is tudok a csapatnak a bennmaradásban.

- A cél eléréshez a jelenlegi keret is alkalmas lehet?
- Szerintem igen, persze azért nem ártana, ha sikerülne megegyezni néhány rutinos futballistával. Velük ugyanis biztosan élvonalbeli maradna a Kispest.

Az imént, Hamar István által említett rutinos játékosok egyike Hrutka János, akiről fentebb már esett szó, a másik pedig az MTK-ból Erős Károly lehet, ám Kispesten még nem mondtak le teljesen az ugyancsak ferencvárosi Zombori Zalán megszerzéséről sem.

Bánki József