Vágólapra másolva!
Olasz és francia lapok egyöntetűen állítják: Liliana Malaja az új Jean-Marc Bosman. A lengyel kosárlabdázó ugyanis nyolc évvel a Bosman-szabály után (amely kimondta, az uniós országok lejárt szerződésű játékosai szabadon igazolhatóak) ismét felborította a játékospiacot, s pert nyert. Így a jövőben az unión kívüliek számát sem lehet korlátozni.
Ki az a Bosman?

Jean-Marc Bosmanról tulajdonképpen soha senki sem hallott volna szűk pátriáján, Belgiumon kívül. A másodosztályú FC Liege holland középpályása 1990-ben a francia Dunkerque-hez szeretett volna szerződni, ám a belgák kevesellték az érte felajánlott pénzt, sőt még fizetését is csökkentették, hiszen nem játszott az első csapatban. Erre Bosman feljelentette klubját, az átigazolás akadályoztatása címén. 1995 decemberében a hágai bíróságon megnyerte a pert. Az ún. "Bosman-szabály" szerint az Európai Uniós országok lejárt szerződésű játékosai szabadon igazolhatóak és nem tiltható meg az egy csapaton belüli külföldi futballisták számának limitálása. Bosmant - "hőstette" ellenére - szinte kivetette magából a labdarúgó-társadalom, a megsegítésére irányuló akciók egytől egyig kudarcba fulladtak. Jean-Marc soha többé nem lépett pályára, mert nem akadt olyan klub, amely alkalmazta volna.





Malaja megtette a feljelentést, majd mivel ügyében hosszas per volt várható, előbb Izraelbe, a Nirosoft, majd Spanyolországba, a Navarra együtteséhez szerződött. A francia legfelsőbb bíróság december harmincadikán tárgyalta az ügyet, s jóváhagyta a polgári bíróság döntését, miszerint Malaját diszkrimináció érte, s játszhatott volna Strasbourgban is.

A döntés nem is igazán a kosárlabdában, hanem a futballban éreztetheti hatását, hiszen így a francia, a holland és az olasz szövetség törekvése hiábavaló lehet arra, hogy visszaszorítsák az EU-n kívüli labdarúgók számát.

Ingyen igazolható futballsztárok/sport/focivilag/20030113ingyen.html

A Francia Labdarúgó Szövetség már közleményben jelezte, nem ért egyet a döntéssel, amely alapjaiban döntheti romba az utánpótlás-nevelést. A francia határozatot egyelőre még nem terjesztették ki az összes uniós országra, ám Malaja ügyvédje, Michel Pautot a francia Liberationnak úgy nyilatkozott, a precedensértékű ítélet az egész kontinensre vonatkozik. "Sokan mondják, ez francia ügy. Nagy tévedés, ez egész Európára tartozik" - jelentette ki Pautot, aki szerint a döntést Európa mellett Törökországra, és az EU-val kötött kooperációs együttműködéssel bíró három észak-afrikai országra, Algériára, Marokkóra és Tunéziára is ki kell terjeszteni.

A Francia Labdarúgó Szövetség január 30-án, rendkívüli ülésen vitatja meg a kialakult helyzetet.

Pincési László