Vágólapra másolva!
Az Aston Villa együttese az elmúlt években biztos középcsapatnak számított a Premiershipben, azonban a jelenlegi pontvadászatban messze a várakozáson alul szerepel. A birminghamiek 24 forduló után csak a 14. pozíciót foglalják el a bajnokságban, vagyis a kieső helyekhez is közel kerültek, ráadásul a klub legdrágább szerzeményei elkívánkoznak a Villától.

Az együttes a kilencvenes években kétszer is a hatodik helyet szerezte meg, és a drukkerek elsősorban a klub elnökét, Doug Ellist okolták azért, hogy a Villa nem tudott igazi élcsapattá válni a Premiershipben. A szurkolók úgy gondolták, hogy az egyesület vezetője nem elég ambiciózus, és nem költ elég pénzt az új igazolásokra.

Az elmúlt években azonban ez az indok nem állta meg a helyét, hiszen a csapatba több focista is érkezett fontmilliókért, azonban az eredmények nem hogy javultak volna, de tovább romlottak. A legutóbbi két idényben csak nyolcadik lett a gárda, a jelenlegi pontvadászatban pedig a kiesés ellen küzd, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évek legdrágább szerzeményei szinte egytől egyig csalódást okoztak.

A rossz bevásárlások során a horvát támadó, Bosko Balaban nyitotta, aki 2001 nyarán hatmillió fontért érkezett a Dinamo Zagrebtől, azonban nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Az elmúlt szezonban nem hogy a kezdő tizenegybe nem tudta beverekedni magát, de az esetek többségében még csak csereként sem lépett pályára, így természetesen gólt sem szerzett, és mindez a világbajnoki szereplésébe került.

Balabant a nyáron kölcsönadták egykori egyesületének, a Dinamo Zagrebnek, és elmondható, hogy vételárából egyetlen fontot sem tudott törleszteni. Igaz, az elmúlt hónapokban még annak a lehetősége is felmerült, hogy a Villa nem azért igazolta le éppen Balabant, mert az akkori trénernek, John Gregorynak éppen őrá lett volna szüksége, hanem mert a szakvezető a transzferdíj egy részét kéz alatt megkapta a focista ügynökétől. Gregory (aki jelenleg a másodosztályú Derby County szakvezetője) persze tagadja a vádakat, de az FA a hírek szerint vizsgálatot indított az ügyben.

A török Alpay Özalan még 2000-ben szerződött az Aston Villához, az ő vételára 5,6 millió font volt, és eleinte nem is volt semmi panasz rá: első idényében 33 mérkőzésen szerepelt, és kiválóan futballozott, a legutóbbi pontvadászatban azonban már sokkal kevesebb lehetőséget kapott - igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy sérüléssel bajlódott. Alpay a nyáron a világbajnokságon a török csapattal bronzérmet szerzett, remekül futballozott, és mindenki azt gondolta, hogy a Villában ismét meghatározó ember lehet.

Azonban nem így történt: a birminghamiek trénere, Graham Taylor nem nagyon számított a törökre, eleddig mindössze négy mérkőzésen küldte a pályára, nem csoda, hogy a védő átigazolási kérelmet nyújtott be. A Villánál ezt el is fogadták, és átadólistára tették a focistát, aki biztosra vette, hogy januárban élklubok egész sora jelentkezik majd be érte. A Villa által kért pénzt azonban sem a Blackburn, sem a Fulham nem tudta megadni, igaz, ezek nem is azok a sztárcsapatok, akiket Alpay várt.

A törököt ugyan az Arsenallal és a Newcastle-lal is kapcsolatba hozták, de ezek csak hírlapi kacsáknak bizonyultak, így a focista már ott tart, hogy akár hajlandó lenne meghosszabítani szerződését a birminghamieknél - de a jelenleginél mindenképpen több játéklehetőséget szeretne. Kérdés, hogy Graham Taylor megadja-e ezt neki.

A volt szövetségi kapitány ugyanis a jelek szerint nem nagyon szereti a drága futballistákat, hiszen a klub történetének legértékesebb labdarúgóját, a kolumbiai Juan Pablo Angelt sem nagyon játszatja. Ő kilencmillió fontért érkezett az argentin River Plate-től 2001 janurjában, fél év kellett neki, amíg sikerült beilleszkednie. A legutóbbi pontvadászatban 12 találattal házi gólkirály lett, és a drukkerek ők választották meg a csapat legjobbjának.

A Premiership állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030118apremiership.htmlAnglia Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=50939

Ehhez képest a mostani idényben eddig csak egyszer volt eredményes, igaz, túl sok lehetősége nem is volt arra, hogy ontsa a gólokat: 24 mérkőzésből csak 14-szer lépett pályára, ebből csak hatszor kezdőként, és a legutóbbi két fordulóban még a kispadra sem ülhetett le. Nem csoda, hogy távozni szeretne Birminghamből, a Villa azonban minden bizonnyal szeretné az érte kiadott kilencmillió nagy részét visszakapni. Angelnek nem lesz egyszerű egy olyan egyesületet találnia, amely megadja érte ezt a jelentős összeget.

De vehetjük példaként a nyáron kétmillió fontért megvett svéd Markus Allbäcket: ő eddig a szezon során mindössze ötször volt kezdő, vagy a legutóbbi szezon közben ötmillióért igazolt Peter Crouchot, aki a 12. forduló óta egyetlen találkozón sem szerepelt, pedig egyáltalán nem sérült.