Vágólapra másolva!
Azt hihetné az ember, hogy a szombat éjszakai, a Valenciától a Nou Camp-stadionban elszenvedett 4-2-es vereséggel végleg "padlót fogott" a Barcelona, innen már nincs tovább lefelé, s ezt a sokadik gyalázatos kudarcot már a vezetőség sem tűri tovább. Nem így történt, Louis Van Gaal vezető edző és Joan Gaspart klubelnök is marad a helyén.
EPA
Van Gaal helye betonbiztos
Fotó: Epa


A szégyenletes meccs után - melynek kilencven percéből több mint ötvenet tíz ember ellen, tehát létszámfölényben játszott végig a házigazda - több mint másfél órát kellett várniuk az újságíróknak arra, hogy az edző, egész pontosan vasárnap hajnali egy óra nyolc perckor megjelenjen az intzerjúszobában. Louis van Gaal az adott helyzetben meglepő kijelentéssel kezdte mondandóját: "Az elnök úr bejött az öltözőbe, és biztosított további feltétlen bizalmáról. Nem mondok le, s nem is igazolunk senkit, Jimmy Floyd Hasselbaink leszerződtetése lekerült a napirendről. A keret és a technikai vezérkar alkalmas arra, hogy kikászálódjon a szakadékból. Ami a meccset illeti, arról nem akarok semmit sem mondani. Önök is látták a kilencven percet, méltatlan lenne hozzám, ha magyarázni próbálnám a megmagyarázhatatlant" - mondta a Barcelonában immár nagyon is gyűlölt holland tréner.

Azon a bizonyos megbeszélésen Gaspart és Van Gaal mellett Javier Pérez vezérigazgató és Carles Puyol harmadik csapatkapitány (azt, hogy merre járt az első és a második, Luis Enrique és Phillip Cocu, nem tudni) vett részt. "Roppant kényes helyzetben vagyunk. A megbeszélésen mindnyájan megesküdtünk, vezetők, játékosok, edzők, orvosok, hogy kivezetjük a csapatot ebből a szégyenletes helyzetből. Bízunk egymásban, a vezetők a játékosokban, a játékosok pedig a vezetőkben." Ezzel kapcsolatban már-már viccbe illő Carles Puyol magasztosnak szánt kijelentése: "Mindhalálig kitartunk Louis van Gaal mellett - vagy amellett, aki az edzőnk lesz."

A Primera División állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20030118aprimera.html

Edzőfronton roppantul beszükültek a lehetőségek. Az argentin Carlos Bianchi, akit egy hónapja már majdnem idehoztak Van Gaal helyére (csakhogy "közbejött" a mallorcai fölényes győzelem) időközben leszerződött a Boca Juniorshoz. Ma már csak házon belüli megoldás képzelhető el: Quique Costas (a Barca B trénere), Joaquim Rifé (a gyermekcsapat szakvezetője), vagy a "régi bútordarab", Johan Cruyff egykori segítője, a jelenleg technikai titkár (!) minőségében dolgozó Carles Rexach.

A vasárnapi mérkőzések előtt a Barcelonát öt pont választotta el a kieső helytől.

Ch. Gáll András