Társoldalunk:

Batistuta aláírt az Interhez

Az Internazionale labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Gabriel Batistuta, az AS Roma argentin csatára. Az európai szövetség internetes honlapja arról számol be, hogy az idény végéig szóló megállapodást pénteken szentesítették a felek, s az új szerzemény valószínűleg már vasárnap, a Perugia elleni bajnoki mérkőzésen pályára léphet.

A milánói klub vezetőinek azután vált sürgőssé egy támadó leigazolása, hogy a szintén argentin Hernan Crespo vasárnap combizomszakadást szenvedett, s később kiderült: leghamarabb áprilisban léphet újra pályára.

A 33 éves Batistuta az idény végéig marad az Internél, de a Bajnokok Ligája-meccseken nem szerepelhet, hiszen a fővárosiak színeiben ebben az idényben már játszott a sorozatban, s az UEFA szabályai tiltják, hogy valaki egy szezonon belül két egyesületet képviseljen.

A dél-amerikai futballista kilenc évig játszott a Fiorentinában, majd 2000-ben igazolt az AS Romához. Olaszországi pályafutása alatt összesen 181 gólt szerzett az élvonalban. A hírek szerint a római klub Batistuta távozása után az Ajax Amsterdam és a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő svéd válogatott csatárát, Zlatan Ibrahimovicot, illetve a Real Madridot erősítő Fernando Morientest szeretné megszerezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK