Lengyel a végsőkig kitart a Dunaferr mellett

Közel három éve 20 ezer ember tapsolt a Dunaferr futballistáinak a Rosenborg elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn, mostanság pedig átnéz rajtuk a vezetők zöme is. Akad azonban a csapatban olyan, aki két évtizede szolgálja a klubot, azaz keserves és gyönyörű időszakot is megélt a Dunaferrnél. Lengyel Ferenc csapatkapitány most sem hagyja cserben szeretett egyesületét.

- Az évek során mennyit változott a klubélet a Dunaferrnél? - kérdeztük a veterán középpályást.
- Sajnos rengeteget. Szomorkodom, mert évekkel ezelőtt a Dunaferr egy családias hangulatú, régi típusú klub volt. Más szakosztályok képviselőivel hetente összejártunk, közös programokat szerveztünk, kijártunk egymás meccseire, mára azonban ez megváltozott.

- Nyilván közrejátszott ebben a pénzügyi támogatás alapos megnyirbálása is...
- Ez nem vitás. Jómagam 1977-ben ebben az egyesületben kezdtem el futballozni, majd pécsi szereplésem után visszatértem, ám a nyolcvanas évektől a kilencvenes évek végéig a Kohász - mert akkortájt így hívták a csapatot - ingázott az élvonal és a másodosztály között. A Dunaferr megerősödésével aztán a cég vezetői előbb a jégkorong-, majd a kézilabda-szakosztályt emelték ki, de végül azért mi is sorra kerültünk.

- A vezérek mivel magyarázták a futball háttérbe szorítását?
- Azzal, hogy a foci költséges sportág. No meg közülük sokan nem is szerették, sőt néhányan irigykedtek is, mivel a labdarúgók általában népszerűek voltak a városban.

- Később mitől változott meg az elöljárók véleménye?
- Ez ügyben szerencsére döntő szava volt elnökünknek, Szabó Józsefnek. Igaz, ő is csak idővel "kapott rá" a sportágra, mert külföldi tárgyalásai során sokat dicsekedett az egyesület más szakosztályainak eredményeivel, amit a partnerek elismeréssel honoráltak, de rendre azt kérdezték tőle, hogy a futballal mi a helyzet. Dunaújvárosban ekkortól kezdett el a virágozni a futball. 2000-ben bajnokságot nyertünk, indultunk a Bajnokok Ligája selejtezőjében, a bajnoki meccseinkre a korábbi kétezerrel szemben, öt-, hatezer ember járt. A szurkolók boldogok, mi pedig büszkék és összetartóak voltunk.

- Mikor érezték először, hogy baj lehet?
- Már tavaly. Az anyagi gondok egyenes következménye volt a negyedik hely a bajnokságban, a ciprusi csapat elleni kiesésünk a nemzetközi kupából, nem véletlen, hogy nyáron a szakmai stábbal együtt meghatározó játékosok - Tököli, Molnár és Rósa - is távoztak az együttestől.

- Miként élte meg ezt az időszakot?
- Bántott, mert egy nagyszerű társaság szép korszakának lett vége tavaly nyáron. Ugyanakkor rutinos fickó vagyok a nehézségek elviselésében, így inkább előretekintettem. Emlékszem, 1996-ban a megszűnés fenyegette a klubot, átvészeltük azt az időszakot, s ebben reménykedem most is.

- Arra viszont én emlékszem, hogy már három éve felmerült, abbahagyja az aktív játékot, ám a hízelgés legcsekélyebb szándéka nélkül kijelenthetem: bölcsen döntött, amikor maradt a gyepen.
- Jólesik, hogy ezt mondja. Legyezgette is a hiúságomat, hogy a társaim és a szakmai stáb is inkább a pályán, mint az irodában akart futkározni látni. Valóban felmerült, hogy a csapat mellett, vezetőként tevékenykedem majd, éppen most végzem a Testnevelési Egyetemen a menedzseri szakot, de egyelőre inkább még a játékra koncentrálok.

- Jól gondolom, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben éppen ön nem hagyhatja ott a csapatot?
- Jól, hiszen kaptam annyit az egyesülettől, hogy egyszerűen nem léphetek le. A mostani szituáció senkinek sem jó, ám a csapatot becsületes sportemberek alkotják, akik az utolsó pillanatig kitartanak. Jelzés értékű, hogy az idei első edzésen huszonöten voltunk jelen. Bízom abban, hogy együtt maradunk!

- Csapatkapitányként társai mennyiben próbálják befolyásolni a vezetőkkel való egyezkedések idején?
- A fiúk tényleg hozzám jönnek, amikor problémájuk adódik. Bíznak bennem, mert tudják, mindig az ő érdekeiket képviselem.

- A ki nem fizetett járandóság miatt a klubot feljelentő futballistáknak mivel tud érvelni?
- Ha hiszi, ha nem, nem kell érvelni nekik, mivel nem is akarnak elmenni. Persze, amennyiben rákényszerülnek, vagyis nem jutnak hozzá a jogos illendőségükhöz, nem tehetnek mást, de csak ismételni tudom, a remek társaság a miénk, a srácok szeretik a várost, a közeget, s legszívesebben mindenki a Dunaferrben játszaná végig a bajnokságot. Úgy tudom, Kiss György, Zováth, Éger sem egyezett meg végleg az őket megkereső klubokkal, s remélem, erre nem is kerül sor.

- Bíztató hírek is befolyásolják optimizmusát az esetleges befektetőket illetően?
- Ezt felesleges lenne tagadnom. Csak halkan jegyzem meg, mindig hittem abban, hogy egy olyan modern stadion, ami most épül Újvárosban, vonzó lehet a tőkeerős befektetők számára is. A Magyar Labdarúgó Liga korábbi igazgatója, Muszbek Mihály nemrégiben Dunaújvárosban tárgyalt vezetőinkkel, és ha minden igaz, nyárig biztosított a csapat szereplése. Júniusban pedig újabb támogatók érkezhetnek, ami a jövőre nézve kulcsfontosságú lehet.

- Júniusig viszont valahogy benn kellene tartani az NB I-ben a Dunaferrt...
- Ne is mondja! A jelenlegi csapat, figyelembevéve az elmúlt évek eredményeit, dobogós helyezésre képes. Amennyiben kihúzzuk nyárig, tovább élhetnek a reményeink, s ez esetben magam is elgondolkodom a folytatáson. Futballozva ugyanis könnyebb elviselni a gondokat, mint aktatologatással.

Bánki József