Vágólapra másolva!
A Serie A-ban szereplő Roma futballcsapata az idény végéig leigazolta a francia Olivier Dacourt-t az angol Leedstől. Mindemellett úgy tűnik, hogy a nyáron Rómába szerződött spanyol Josep Guardiola visszatér a Bresciába, ugyanis kevés játéklehetőséget kapott a fővárosi egyletben.
EPA
Dacourt hétvégén a Chievo ellen mutatkozhat be új klubjában
Fotó: Epa


"A csapat szárnyalni fog velem, és ha az edző úgy akarja, akkor már vasárnap a Chievo ellen pályára lépek" - jelentette ki bemutatkozásakor a botrányairól is elhíresült játékos.

A Roma további szerződtetéseket tervez a januári átigazolási időszakban: Capello egy védővel és egy csatárral szeretné megerősíteni keretét. Utóbbi posztra Fernando Morientes tűnik a legesélyesebbnek, róla a tréner az elmúlt hét végén tárgyalásokat kezdett a Real Madrid vezetőivel. Ha a spanyol sztárjátékos klubot vált, meglehet: Gabriel Batistuta elhagyja a Romát, és Angliába igazol.

Az argentin támadón kívül még egy csillag eligazolhat a Capello-társulattól, a spanyol válogatott, egykori barcelonai kedvenc Josep Guardiola ugyanis vissza akar térni Bresciába. A La Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a 31 éves középpályás már több alkalommal tárgyalt korábbi klubjával, de pénzügyi kérdésekben még nem egyeztek meg. "Néhány napon belül minden eldől, egy viszont biztos: Pep semmiképpen sem megy vissza Spanyolországba" - mondta José María Orobitg, a futballista menedzsere.

Guardiola azért akar távozni, mert a római együttes vezetőedzője alig biztosított játéklehetőséget számára. Az irányítót tavaly nyáron ingyen szereztek meg a fővárosiak, miután kontraktusa lejárt a Bresciánál.