Vágólapra másolva!
A Juventusszal kapcsolatban az utóbbi időben csak az esetleges távozókról hallani, a híresztelések szerint David Trézégeut és Mauro Camoranesi is elégedetlen kontraktusával. A Juve vezetősége azonban úgy véli, hogy jelen pillanatban fontosabb a számára az, hogy Edgar Davidsszal és Alessandro del Pieróval tárgyaljon, mivel mindkét focista szerződése 2004-ig szól, és nem akarnak még egyszer abba a hibába esni, mint Zinedine Zidane esetében.

A francia világklasszis 2001 nyarán úgy távozott a Zebráktől, hogy kontraktusa 2003 nyaráig szólt, ám szerződését semmiképpen sem akarta meghosszabbítani, és ha a torinóiak nem akarták ingyen elengedni, akkor idejekorán el kellett adniuk. Zizou esetében végül is nem járt olyan rosszul a klub, mert világrekordnak számító összeget kapott a franciáért, és ebből a pénzből meg tudta venni Thuramot, Buffont és Nedvedet, aki tavaly bajnoki címre vezették az együttest.

Ennek ellenére a torinóiak vezetősége nem szeretné, ha megint idő előtt meg kellene válnia valamelyik sztárjától, és mivel a kulcsemberek közül Alessandro del Piero és Edgar Davids kontraktusa jár le 2004-ben, így jelenleg velük, illetve az ő képviselőikkel ültek tárgyalóasztal mellé. Del Pierót valószínűleg nem lesz nehéz maradásra bírni, hiszen a válogatott támadó jelenleg is a Serie A legjobban kereső futballistájának számít, Davids esete azonban nem ilyen egyszerű. Az agresszív holland középpályás az elmúlt idény során többször is összekülönbözött a szakvezetővel, Marcello Lippivel, és bár eddig mindig sikerült elsimítani az ellentéteket, a hírek szerint a Pitbull becenévre hallgató futballista nem nagyon kedveli a mestert. Nyáron az AS Roma igen csak élénken érdeklődött iránta, de a transzfer akkor meghiúsult, a Farkasok most pedig inkább a valamivel olcsóbbnak számító francia Olivier Dacourt-ra hajtottak rá. Így nagy a valószínűsége, hogy Davids marad a Juvéban.

A Juventus nyert a Világválogatott ellen/sport/focivilag/20030103ajuventus.htmlA Serie A állása és mesterlövészei/sport/focivilag/20021222aserie.htmlForza Juve! Forza Milan!http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=38449

Mindeközben azonban a Juve könnyen elveszítheti két másik labdarúgóját, akik pedig a jövő szempontjából még sokat számíthatnak a Zebráknak. David Trézégeut sérülését követően lassan kezdi visszanyerni egykori formáját, ugyanakkor nem győzi hangsúlyozni, hogy rendkívül elégedetlen jelenlegi kontraktusával, amely szerint nem tartozik a legjobban fizetett focisták közé a játékoskeretben. A klub vezetősége a sajtóban megjelent találgatásokra (amelyek szerint a Barcelona bejelentkezett a francia csatárért) azonnal kijelentette, hogy Trézéguet semmiképpen sem eladó, de az argentin Mauro Camoranesivel kapcsolatban semmit sem nyilatkoztak.

Ez persze nem meglepő, mert ő csak félig számít a Juve futballistájának, játékjogának másik fele a Hellas Verona tulajdonában van, ráadásul Camoranesi a keret egyik legalacsonyabb fizetéssel rendelkező focistájának számít. A szélső menedzsere, Sergio Fortunato nem is titkolja, hogy amennyiben a kondíciókon nem változtatnak, akkor védence elhagyhatja a torinóiakat, hiszen kérőben nincsen hiány: az Internazionale és az AS Roma még karácsony előtt kapcsolatba lépett a játékosügynökkel, a Real Madrid sportigazgatója, Valdano pedig a minap kérdezett rá a focistára a menedzsernél - és akkor a Barcelona megkereséséről még nem is szóltunk.