Vágólapra másolva!
A 2002-es esztendő utolsó álomcsapata a brit labdarúgás jegyében állt össze, hiszen ilyenkor karácsony táján szinte csak Nagy-Britanniában kergetik a labdát. Ennek megfelelően mind a tizenegy futballista innen került ki, de nem csak a Premiershipből, hiszen egy-egy futballistát a skót élvonalból, valamint az angol második és harmadik osztályból is beválogatttunk.
Francois Dobourdeau (francia, Motherwell): A skót sereghajtó az elmúlt hét egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy a karácsonyi fordulóban 1-0-ra kegyőzte a listavezető és 21 fordulón keresztül veretlen Rangerst. A Motherwell diadalában a gólszerző McFadden mellett Dobourdeau-nak volt a legnagyobb szerepe, a 22 esztendős kapus ugyanis fantasztikusan védett, és őt választották meg a meccs legjobbjának is.
Jason de Vos (kanadai, Wigan Athletic): A Latics becenévre hallgató gárda nagy magabiztossággal vezeti az angol harmadosztály küzdelmeit, és az elmúlt héten mindkét mérkőzését úgy nyerte meg, hogy még csak gólt sem kapott. A Port Vale elleni találkozón a kanadai válogatott jobbhátvéd, De Vos szerezte a mérkőzés egyetlen gólját, vagyis kulcsszerepet játszott a három pont megszerzésében.Richard Rufus (angol, Charlton Athletic): A londoni kiscsapat immár nyolc forduló óta veretlen a Premier League-ben, és ennek köszönhetően a biztos középmezőnyben foglal helyet. Az elmúlt héten lejátszott két mérkőzésen előbb a Tottenham ellen játszott döntetlent az együttes, ahol Rufus Teddy Sheringhamet vette le a pályáról, és a hátvéd a West Bromwich elleni összecsapáson is kiválóan futballozott.Jonathan Woodgate (angol, Leeds United): Úgy tűnik, hogy Terry Venables gárdája lassan kezd kilábalni a hullámvölgyből, amit az elmúlt héten aratott két győzelem is bizonyít. Woodgate ugyan csak a második meccsen lépett pályára, a Chelsea ellen, de sérüléséből visszatérve is remekül játszott, ráadásul szépségdíjas gólt is szerzett.Wayne Bridge (angol, Southamton): A Szentek balhátvédje az egész angol élvonal egyik legmegbízhatóbb futballistája, Bridge ugyanis immár másfél éve egyetlen mérkőzést sem hagyott ki a bajnokságban! Mindemellett teljesítményére sem lehet panasz, az elmúlt héten különösen a Sunderland 2-1 es legyőzése idején játszott jól.
Danny Murphy (angol, Liverpool): A Vörösök ugyan fennállásuk egyik legrosszabb szériáját élik az angol bajnokságban, hiszen immár kilenc mérkőzés óta nyeretlenek a Premier League-ben, de ez legkevésbé sem középpályásukon, Murphyn múlik. Ő a múlt héten mindkét mérkőzésen jól futballozott: a Blackburn ellen a mérkőzés legjobbjának választották, és az Arsenal ellen is magabiztosan értékesítette a csapatának megítélt tizenegyest.Ali Benarbia (algériai, Manchester City): A sorsolás szeszélye miatt a Manchester Citynek a múlt héten három bajnokit is kellett játszania, és Kevin Keegan együttese meglehetősen jó mérleggel zárt, hiszen a három találkozóból kettőt megnyert. Benarbia az első két meccsen, a Tottenham és az Aston Villa ellen is csak csere volt, de mivel mindkét alkalommal gólt szerzett, a harmadik összecsapáson a Fulham ellen már a kezdő tizenegyben kapott helyet, és nem is okozott csalódást.Juan Sebastián Verón (argentin, Manchester United): A Vörös Ördögök a karácsonyi fordulóban ugyan három pontot odaajándékoztak a Middlesbrough-nak, de a hét végén a Birmingham City ellen már nem sikerült nyerniük. Ezen a találkozón különösen az argentin Verón villogott, aki nem csak hogy fantasztikus átadásokkal hozta helyzetbe társait (Beckhamnek gólpasszt is adott), hanem rengeteg labdát is szerzett.Steve Sidwell (angol, Brighton & Howe Albion): A brightoni egyesület az utolsó előtti helyen áll az angol másodosztályban, éppen ezért kisebb meglepetésnek számított, hogy az elmúlt héten két meccsen négy pontot is szerzett. Ebben leginkább a három gólt szerző középpályás, Sidwell volt a "ludas": a fiatal játékos, akit az Arsenal adott kölcsön a Division 1-ba, a Norwich ellen győztes találatot ét el, a Burnley ellen pedig az utolsó három percben lőtt két góljával mentett pontot a csapatnak.
James Milner (angol, Leeds United): Az angol labdarúgás legújabb csodagyereke még 17 esztendős sincsen: Milner csak január 4-én tölti be 17. életévét. Mindez azonban egyáltalán nem zavarta abban, hogy Karácsony napján betaláljon a Sunderland ellen, és ezzel a Premier League történetének legfiatalabb gólszerzőjévé váljon, majd pedig a Chelsea ellen szerzett találatával bebizonyítsa, hogy előző gólja nem csak a véletlen műve volt.Alan Shearer (angol, Newcastle United): A Szarkák középcsatára egész egyszerűen elnyűhetetlen: Shearer az elmúlt héten három gólt is szerzett, és ezzel a góllövőlistán is alaposan előrelépett. A Bolton elleni duplája még nem volt elég a pontszerzéshez, de a Tottenham elleni gólja három pontot ért a Newcastle-nak.


(Megjegyzés: Az egeret a figurák fölé helyezve olvashat a hét legjobbjairól.)