Vágólapra másolva!
Szerződést bontott a Videoton labdarúgócsapatát működtető kft. és Várhidi Péter vezetőedző. Maráczi Endre ügyvezető elmondta: miután a tréner felajánlotta lemondását, közös megegyezéssel váltak el a szakvezetőtől.
Átlagos őszt produkált a Borsodi Liga/sport/magyarfoci/20021217volt.htmlA BKV kiverte a Vide-otont a Magyar Kupából/sport/magyarfoci/20021127abkv.html

Új vezetőedzővel vághat neki a magyar bajnokság tavaszi szezonjának a Videoton együttese, miután benyújtotta lemondását Várhidi Péter, a csapat eddigi szakvezetője. "Már régóta érlelődött bennem ez az elhatározás, s végül felajánlottam, közös megegyezéssel váljunk el egymástól. A vezetők elfogadták ezt, százszázalékosra azért nem mondható a dolog, mert az aláírás nem történt még meg. De napokon belül erre is sor kerülhet" - nyilatkozta Várhidi a Sport1 televíziós csatorna élő műsorában.

A Videoton az őszi tizenhét forduló során mindössze három győzelmet ért el, s tizenöt pontjával a tizenkét csapatos bajnokság kilencedik helyén áll. Várhidi a 2002/2003-as első osztályú bajnokságban a hatodik edző, aki távozik posztjáról.

Az eddigi változások:
augusztus 23., Békéscsaba: Pásztor József helyett Garamvölgyi Lajos
augusztus 25., Sopron: Bognár György helyett megbízottként Farkas József, majd szeptember 2-től Komjáti András
augusztus 27., Kispest-Honvéd: Fitos József helyett Gujdár Sándor és Ioan Patrascu
augusztus 30., Újpest FC: Molnár László helyett Szabó András
november 8., Kispest-Honvéd: Ioan Patrascu helyett Szurgent Lajos
december 28., Videoton: Várhidi Péter helyett ?